Krizbai Terézia vagyok, okleveles pszichológus. Születésemtől fogva vakként élem mindennapjaimat. Állapotom elfogadása sok mentális munkával járt, mely elvezetett jelenlegi utamra.
Pszichológusi végzettségemet az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szereztem 2020-ban, ahol a fő specializációm a tanácsadás-, valamint az iskolapszichológia volt. Itt számos tanácsadási módszerre tettem szert, illetve mély bepillantást nyertem a serdülőkkel való foglalkozásba.
Az online tanácsadás során számos korosztállyal kapcsolatban, valamint mind magyar, mind nemzetközi viszonylatban rendelkezem tapasztalattal. Jelenleg Monoron dolgozom a József Attila Gimnáziumban, és a családsegítőnél, munkámat mindkét helyen online végzem, különféle felületek segítségével.
2018-ban a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomnál önkénteskedtem, ahol a hozzám fordulók számára párkapcsolati kérdésekben segítettem. Itt tettem szert számos kérdezéstechnikára, valamint ismereteket szereztem a párkapcsolatok dinamikájáról, illetve a kommunikáció fontosságára vonatkozóan.
A tapasztalatok hatására saját módszereket alkalmazok munkám során. A tanácsadási módszert az ügyféllel együtt alkotjuk. Fontosnak tartom a biztonságos légkör kialakítását.
2019-ben egy külföldi szervezetnél, a 7 cups of tea-nél voltam önkéntes segítő, ahol a világ minden pontjáról érkezőknek nyújtottam online segítséget életvezetési elakadások terén. Itt tettem szert relaxációs technikák megismerésére, melyek a stresszkezelésben, a figyelem fejlődésében, illetve mentális zavarok gyógyításában játszanak fontos szerepet.
Tanácsadás pszichológia
A naptárban szereplő konzultációs időpontok közép-európai (magyar) idő szerint értendők. A foglalt időpont a konzultáció előtt 24 órával módosítható vagy törölhető, egyéb esetben keresse ügyfélszolgálatunkat.