Kedves Érdeklődő!
Dohóczki Bianka vagyok, okleveles pszichológus. Diplomámat a Pécsi Tudományegyetemen szereztem 2023-ban fejlődés szakirányon. Úgy vélem, hogy a felnőttként megélt nehézségeink gyermekkorunkban gyökereznek. A gyermekkori tapasztalataink hatással vannak későbbi döntéseinkre és kapcsolatainkra. Erre alapozva, munkám során nagy hangsúlyt fektetek ezek felszínre hozására, újradolgozására, mivel ez járul hozzá önismeretünkhöz, önmagunk elfogadásához és ezek révén az élet más területein felmutatható fejlődéseinkhez.
Munkám során egy empatikus, elfogadó biztonságos közeg kialakítására törekszem, amelyben könnyedén megnyílhat és a problémák a felszínre törhetnek. Célom, hogy közösen eljussunk a változásig és olyan módszereket találjunk, amelyeket a későbbiekben önállóan is, a mindennapok során alkalmazni tud.
Véleményem szerint mindegyikünk életében eljönnek azok a pillanatok, amelyek során megértésre, támogatásra, változásra lehet szükségünk. Ez sokszor nehéz lehet, de azzal, hogy itt van, már meg is tette az első lépést a fejlődés útján! A változás az életünk velejárója, mindennapjaink része, egy természetes folyamat, amelyen keresztül igyekszem elkísérni a hozzám fordulókat.
Ha úgy érzi, hogy hullámok összecsapnak a feje felett, nem tud egyedül megbirkózni a problémákkal, támogatásra van szüksége, vagy úgy látja, hogy közelebb kellene kerülnie önmagához, kérem forduljon hozzám bizalommal! Az alább megadott rendelési időn kívül más időpontokat is tudok biztosítani, rugalmasan alkalmazkodom igényeihez. Ennek megbeszéléséhez kérem írjon üzenetet!
Várok minden kedves érdeklődőt, akik el szeretnének indulni a fejlődés és a kezelhetőbb hétköznapok irányába!
2018-2021: Pécsi Tudományegyetem
Viselkedéselemző - Alapdiploma
2021-2023: Pécsi Tudományegyetem
Okleveles pszichológus-Mesterdiploma
Fejlődés- és klinikai gyermekpszichológia
2023
Mindulness sajátélmény
Mindfulness alapú relaxációs technikák elsajátítása
2025
TSMT terapeuta
Fejlődéspszichológia
A naptárban szereplő konzultációs időpontok közép-európai (magyar) idő szerint értendők. A foglalt időpont a konzultáció előtt 24 órával módosítható vagy törölhető, egyéb esetben keresse ügyfélszolgálatunkat.