A legtöbb ember ismeri a halogatás fojtogató érzését. Ilyenkor addig tologatjuk a feladatainkat, hogy sokszor az őrületbe kerget bennünket az érzés. A halogatás okáról kijelenthető: a legtöbb embernél pszichológiai eredetű.
Tisztában vagyunk a feladattal, meg akarjuk csinálni, de egyszerűen nem megy. Képtelenek vagyunk magunkat rávenni, hogy belevágjunk. Ha mégis, akkor hamar abbahagyjuk, másba kezdünk. A nyomasztó érzés nem múlik, a határidő a vállunkra telepszik. Ismerős?
A halogatás pszichológiája rendelkezik egy szakszóval: ez a prokrasztináció, ami az időhúzás krónikus verzióját jelenti. Van, akinél a személyiségének ez szerves része, képtelen rávenni magát, hogy elvégezze a kötelességeit – mi most az átlagember halogató stratégiájával foglalkozunk, leginkább a munkával kapcsolatos halogatásról szólunk.
Ha elhúzzuk a teendőinket, egyre inkább stresszesek, frusztráltak leszünk, ráadásul komoly lelkiismeret-furdalást is eredményez. Az egyik oka, hogy a feladatról azt gondoljuk, elvégzése mindenképpen kellemetlen érzést vált ki.
Előfordulhat, hogy azt hisszük, nem sikerül majd véghezvinnünk, kudarcot vallunk. Megesik, hogy bebeszéljük magunknak, nem is olyan fontos ez a munka, nem tartjuk kellően érdekesnek, izgalmasnak. Van, hogy ennek ellenkezőjét gondoljuk, túl nehéznek véljük az adott esetet. Bonyolultnak, kivitelezhetetlennek látjuk, olykor azt sem tudjuk, miért vállaltuk el a feladatot.
Sokaknál válik be, hogy a feladatot részekre osztják. Minden nap csak egy kicsit foglalkoznak vele, így nem kell azért halogatni, mert egyszerre egy sok órás munkát vesznek a nyakukba. A pontos terv, az ütemezés sokat segíthet.
Döntsük el, hogy megcsináljuk! Érdemes akár hangosan is kimondani, hogy „márpedig ma lesz a napja, amikor elvégzem a feladatot!” Ha húzzuk az időt, csak rosszabbá válik az egész, valamint kínosabbá az önmagunk számára való magyarázkodás.
Sokan észre sem veszik, de halogatásukat fokozza a saját maguk által teremtett környezet. Rendetlen íróasztal, pittyegő telefon, háttértévé, YouTube, megnyitott chatablakok. Ezek közül egy is elterelheti a figyelmet a feladatról, de ha egyszerre több körülmény is fennáll, akkor az a halogató magatartást erősíti. Szüntessük meg a zavaró körülményeket.
A halogatók egy csoportja képes arra, hogy időről időre megfeledkezzen a feladatról, érdemes ezért emlékeztetni magunkat arra, hogy van valami, aminek a végére kellene járni. Cetli, naptár, emlékeztető a telefonban, vagy éppen csomó a zsebkendőre: mindegy melyiket, de érdemes kipróbálni az egyik módszert.
Bizony, magunkat is meg szabad jutalmazni. Részekre bonthatjuk, majd a feladat bizonyos mérföldköveinél alkalmazhatjuk az önjutalmazást. Semmiképpen se figyelemelterelő jutalmakra gondoljunk. Egy kávé, egy csoki vagy egy ötperces telefon valakivel bőven megteszi munka közben.
Amit minden életvezetési tanács végén el lehet mondani: legyünk türelmesek! A szokásainkon való változtatás sosem egyszerű, adjunk időt magunknak – nem biztos, hogy az első nap sikerül legyőzni a halogató énünket.