Az olvasás jó, mégpedig azért, mert olyan távlatokat nyithat életünkben, amire más nem képes. Az irodalomnak ebben az értelemben nem csak szórakozási, hanem terápiás hatása is van. Azaz: az olvasás jó, és gyógyító (is lehet).
Az olvasás jó: egyszerre szórakoztató feladat, valamint agytorna és érzelmi tapasztalás, illetve tanulás. Szóval minden egyszerre. A könyvekben több ezer éve felhalmozott emberi értékek tornyosulnak, bennük van az érzelmek teljes tárháza, a megélt és megálmodott tapasztalatok sokasága. Aki nem olvas, az hihetetlen lehetőséget szalaszt el a világ megismerése szempontjából. Persze az is igaz, hogy az olvasás nem magától értetődően kellemes tevékenység, meg kell találni az irodalomhoz (legyen az egy szórakoztató ponyvaregény, vagy akár egy komoly vers) vezető utat, ami nem mindig egyenes.
Ha az ember egy számára jó könyvet vesz a kezébe, annak a hatását azonnal érzi, és a többi szinte már jön magától. Amennyiben ez nem sikerül, érdemes tovább próbálkozni, nem biztos, hogy elsőre meg tudjuk találni az örömöt az olvasásban. Ugyanakkor megéri a munka, a kutatás, mert az olvasással számtalan olyan helyzetet élhetünk meg/át, amelyet saját életünkben nem tapasztalunk. A szerzők alkotta világokon keresztül megismerhetjük az emberi cselekvés teljes tárházát. Izgulhatunk, félhetünk, nevethetünk, sírhatunk, együtt érezhetünk a szereplőkkel, vagy éppen utálhatjuk őket. A könyv kulcs a világhoz és magához az emberiséghez.
És akkor itt jön a képbe az olvasó egyén. Egy jó könyv ugyanis nemcsak a létező, vagy nem létező külvilághoz jelent kulcsot, távcsövet, magyarázatot, útmutatót, hanem visszavezet önmagunkhoz is. És ebben az értelemben beszélhetünk terápiáról, hiszen az irodalom által jobban megismerhetjük magukat, körüljárhatjuk saját érzelmeinket, szembesülhetünk félelmeinkkel, vagy vágyainkkal.
Az irodalomórák egyik visszatérő, klasszikus kérdése az iskolákban az, hogy: vajon mire gondolhatott a szerző? Az igazán jó irodalomóráké pedig az: mire gondolsz te, az olvasó? Bizony, ez is nagyon fontos dolog, hiszen az írás a szerző terméke, de miután megosztotta azt másokkal, a mű saját úton indul el, méghozzá annyi irányba, ahányan elolvassák. Egy igazán jó könyvet „birtokolnak” olvasói, ez így van rendjén, ki ne érezte volna egy jó regényt követően, hogy a főhős „az övé”, vagy hogy a megjelenített történet személyes ügy számára.
Az azonosulás, az, hogy szinte belekerülünk az irodalmi műbe, lehetőséget ad arra, hogy tapasztaljunk, tanuljunk és figyeljünk. Tanuljunk magunkról, arról hogyan hatnak ránk a leírtak, mit váltanak ki belőlünk, mit gondolunk róluk. Az olvasás jó, hiszen nemcsak puszta ismeretszerzés és szórakozás, hanem tükör önmagunk felé. Önmagunk megismerése pedig a gyógyító terápiák egyik alapeleme. Az olvasás felfogható egyfajta meditációnak, ugyanis hozzájárul ahhoz a csendhez, amely a világ zavaró zajait, zörejeit kizárva mutat utat a jó értelemben vett befelé forduláshoz.