Új konzultációs felkérése érkezett!
Dr Nagy Péter
Az anyák, avagy a gyerekek rémálma a közösségbe, bölcsődébe, óvodába való szoktatás, közismertebb nevén beszoktatás? Az biztos, hogy mindenki számára nagy lépés, s talán nem árulunk el zsákbamacskát, ha azt mondjuk, sok esetben a szülőnek nehezebb megugrania ezt a lépcsőfokot.
A közösségbe szoktatás egy fordulópont a kicsik életében, ugyanakkor ez inkább az anyák (vagy apák), mint a gyerekek rémálma. Az esetek nagy részében úgy tűnik, hogy a gyermek nem képes megbirkózni ezzel az új helyzettel, ugyanakkor általában pont nem ő benne kell keresni ennek okát, hanem a szülőkben.
Az biztos, hogy gyermeknek, anyának egyaránt komoly lépés a beszoktatás. Na, de kit visel meg jobban? Bizony, a felnőttet, legalábbis a problémák eredője a legtöbb esetben az anya (vagy az apa). Az élet nagy fordulópontjainál fel kell dolgozni a változást, ami sokszor nem könnyű, hiszen felfokozott érzelmek hatnak az emberre, aki sokszor stresszes és frusztrált emiatt. Az elengedés kőkemény feladat, és amíg magunkban nem játsszuk le ennek folyamatát, bizony meggyűlik a bajunk majd a gyakorlatban.
Az elengedés több részből áll. Az egyik elem a bizalom az új közösség irányába, a pedagógus felé. Ha ez nincs meg, azt bizony a gyermek is megérzi. Ahogyan azt is, ha a szülő nincs rendesen érzelmileg ráhangolódva a helyzetre. Hiába mondja az anya, hogy de jó lesz itt neked fiam/lányom, ha nem ezt sugallja, a gyermek is bizonytalanná válhat.
A gyerekek rémálma nem a bölcsőde és az óvoda, hanem az a helyzet, amelyet egy bizonytalan, határozatlan szülő tud okozni beszoktatáskor. Nyilván – ahogyan említettük – ez nem egy könnyű helyzet, sokszor az anya nem is veszi észre magán, hogy hol hibázik. Viszont, ha nagyon nem működik a beszokás, akkor azért az legyen gyanús és tartsunk önvizsgálatot.
Na, de hogy néhány tanáccsal is szolgáljunk, mit lehet tenni ilyen helyzetekben? Először is legyünk tudatosak és gondoljuk át, mit fogunk tenni. Legyen egy konkrét cselekvési terv a fejünkben. Az elnyújtott búcsúzkodási procedúra például nem jó, inkább válasszuk a bizalmas, szeretetteljes, de rövid elköszönést az óvodai csoportszoba ajtajában. Ahogyan a túl sok kérdés sem szolgálja azt, hogy az elengedés jól menjen. Ha nem kérdezzük meg minden percben, hogy hogy vagy, mit érzel, mi bánt, nem vagy-e szomorú, attól még nem vagyunk rossz szülők, nem gondolja azt csemeténk, hogy őt már nem szeretjük.
A beszoktatás természetes velejárója a sírás, ha az elmarad, az nem biztos, hogy pozitív. A gyerekek gyorsan képesek alkalmazkodni a változáshoz, bámulatosan gyorsan felveszik az új életritmust, szívják magukba a frissen megismert világban tapasztaltakat, a szülőre ez nem mindig mondható el. A leválás fájdalma, a korábbi szimbiózis megszűnése megviseli az embert.
A folyamat ráadásul sokszor ébreszt bűntudatot: dolgozom, hajtom az anyagiakat, miközben a gyerekemmel is foglalkozhatnék, stb. Ez természetes érzés, és jó, hogy késztetést érzünk az ellensúlyozására, ugyanakkor figyelni kell rá, hogy ne legyen túl erős a kompenzáció, mert az téves irány. A gyermek-szülő kapcsolatban a kiszámíthatóság és a minőségi időtöltés nagyon fontos, ahogyan az is, hogy a felnőttek ne szorongjanak (például egy beszoktatásnál), mert az bizony komoly negatív hatással lehet gyermekeikre.