Új konzultációs felkérése érkezett!
Dr Nagy Péter
A veszteség lehet egy számunkra fontos személy halála, egy várandósság megszakadása, egy gyermek elvesztése, és veszteséget jelent egy kapcsolat megszakadása, a válás, illetve a szakítás is. Azonban nemcsak lelki veszteség létezik.
Lehetnek anyagi veszteségeink is, illetve jelen vannak az életünkben olyan mindennapos veszteségek is, amelyek az érzelmi életünkben zavart okozhatnak. Az életutunk során fellépő nagy változások (pl. válás, elkerülés a szülői háztól, költözés, külföldi munkavállalás, iskola-, vagy munkahelyváltás, fontos kapcsolatok megszakadása, tevékenységek megszűnése, munkanélküliség, nyugdíjazás) szintén súlyos veszteségélménnyé válhatnak, és ezeket hónapokig elhúzódó lelki változások kísérhetik. Az egyéni-, és kollektív traumák átélését szintén hosszú gyászfeldolgozás követi. A legmegrázóbb esemény mégis a közvetlen hozzátartozók halála. Különösen nagy tehertétel a hozzátartozó hirtelen, váratlan halála, és a gyermek elvesztése.
A veszteségek következtében létrejött érzésekkel, fájdalommal, bánattal meg kell birkóznunk ahhoz, hogy pszichológiai értelemben egészségesen tudjuk tovább folytatni az életet. A nehéz érzésekkel való megküzdés egy folyamat, amire nagy szükség van. A gyász tulajdonképpen a veszteségre adott természetes reakció. Már Freud is leírta, hogy a gyász folyamata rendkívül nehéz, lassú, fájdalmas, apró lépésekből álló munka, aminek eredményeként képesek leszünk elengedni az elvesztett személyt, vagy helyzetet. Ha nem tudunk gyászolni, annak rengeteg negatív következménye lehet, különféle testi, vagy pszichés betegségek léphetnek fel. A gyász tulajdonképpen jótékony, a fájdalom enyhítésének egyik módja.
A gyász egy súlyos és komplex lelki folyamat, mely megrengeti elszenvedője lelki és fizikai egyensúlyát. A gyászolás mégis az élet egy természetes szakasza, amely abban az időszakban mindent maga mögé utasító erővel bír.
Minden ember másként gyászol. Sokszor a tágabb környezet számára túl erőteljes és hosszadalmas is a folyamat, igyekeznek nyomást gyakorolni a veszteség elszenvedőjére. Újból olyannak szeretnék látni őt, mint a veszteséget megelőzően, azt várják tőle, hogy térjen vissza a korábban megszokott életébe. A tapasztalat azonban visszaigazolja a gyászév tradíciójának máig tartó érvényességét. Általában ennyi idő szükséges ahhoz, hogy a feldolgozás eredményeként kialakulhasson egy új egyensúlyi helyzet, melyben az elhunyt már az emlékekben él, nem a mindennapi valóság része. Ahány ember és lélek, annyi féle gyászfolyamat, mégis megkülönböztetünk egymástól szakaszokat.
A gyászmunka sokszor kezdetét veszi már a szeretett személy elvesztését, a nagy változásokat megelőzően. A fantáziánkban megjelenik a halált, a változást követő időszak, sokszor nagy félelmeket, szorongásokat keltve. Az aggodalomnak sokszor az is a tárgya, hogy miként fogjuk átvészelni az időszakot, hogyan és honnan merítünk elég erőt a talpra álláshoz, és mi lesz a jövőben velünk a veszteség után.
Az esemény bekövetkezése utáni néhány órában, vagy napban gyakorlatilag mindenféle reakció előfordulhat. Sokan tagadással, közömbösséggel, bénultsággal reagálnak elsőre, ami a környezetüket megtévesztheti. Más esetben intenzív testi tünetekkel, jajveszékeléssel, kontrollálhatatlan érzelmekkel.
Általában a temetésig tartó időszak. A gyászoló igyekszik megfelelni az elvárásoknak, teljesíteni a ráháruló feladatokat. Értesíti az ismerősöket, szervezi a búcsúztatást. Ebben az időszakban az érzések sokszor még háttérbe szorulnak. Vannak, akik fokozott aktivitással próbálják elfojtani a feltoluló érzéseket, igyekeznek elkerülni, hogy érzéseikkel egyedül maradjanak. Felértékelődik a szeretteink támogatásának fontossága.
Ez a gyász legnehezebb és leghosszabb szakasza. Az érzések kontrollálhatatlanul feltörnek, elárasztják a gyászolót. A szomorúság és tehetetlenség mellé erőteljes indulatok, bűntudat és önvád is társulhat. Önvád jelentkezhet azok miatt a hibák miatt, amit még életében a halottal szemben elkövetett, vagy akár amiatt, hogy ő maga miért maradt életben. Az itt maradt személy magányosnak, elhagyatottnak érzi magát, csökkenhet a biztonságérzete, az örömre való képessége. Ha mégis örömöt érez, vagy önfeledten nevet, ez keserűséggel vegyülhet, amiért már nem oszthatja meg az örömteli pillanatokat a szeretett személlyel. Ugyanakkor a negatív érzések mellett megkönnyebbülés érzés is megjelenhet abban az esetben, ha például a halál egy hosszan tartó, súlyos leépüléssel járó betegségnek vetett véget.
A veszteség feldolgozásának utolsó stádiuma, ekkorra a veszteség már nem csak racionális szinten, hanem érzelmileg is átélhetővé válik. A gyászoló megbékél a megváltoztathatatlannal. Megkezdődik az önmagához és a világhoz fűződő új viszony kialakításának időszaka. Új tevékenységek, szerepek, emberek jelennek meg az életében és az érdeklődése egyre inkább a külvilág felé fordul. Terveket sző, régi, megvalósulatlan álmokat elevenít fel. Ebben az időszakban csökken a külső támogatás iránti igény, aktívabbá, energikusabbá, önálló válik az, akit korábban hosszú időn keresztül leginkább a veszteség határozott meg.
A gyász az erőteljes fájdalom és annak feldolgozása után tulajdonképpen lehetőséget kínál az egész addigi élet, és a kapcsolatok átgondolására. Sokan ilyenkor átértékelik mi az, ami igazán fontos az életben, nagyobb figyelmet kezdenek fordítani kapcsolataik ápolására. Kapcsolataik azáltal is javulhatnak, mert elfogadóbbá, együttérzőbbé, toleránsabbá válnak más emberekkel szemben, valamint jobban megbecsülik a másoktól kapott támogatást. Lehetőség nyílik az élet fokozottabb értékelésére, a napi problémák és a stressz hatékonyabb kezelésére, a hála és az öröm gyakoribb megélésére. Inkább képesek a jelen pillanatot megélni, mint a múlton vagy a jövőn rágódni. Az élet folyamára körforgásként tekintenek, elfogadják, hogy a változás és elmúlás az élet természetes része.