Új konzultációs felkérése érkezett!
Dr Nagy Péter
A szülő és a gyermeke közötti kapcsolat legalább annyira nehéz, mint amennyire fontos. Igyekszünk jó szülők lenni, és egy boldog, kiegyensúlyozott felnőttet nevelni a gyermekünkből. Ez nem mindig sikerül. Íme, 5 gyakori kommunikációs hiba, amit elkövethetünk a szülő-gyerek kapcsolatban.
Vannak szülők, akik nem engedik felnőni a gyermeküket. Ha a szülőként az életünkben nem tudunk kiteljesedni, gyakran megpróbálunk minél nagyobb szerepet betölteni a gyermekünk életében. Már negyven éves a gyerek? Nem baj, mi jobban tudjuk, hogy mi a jó neki. Ezzel persze az önállóságát erősen korlátozzuk. A gyermek funkciója ilyenkor az, hogy a hiányzó szociális kapcsolataink miatt bennünk kialakult űrt betöltse, és az, hogy pozitív ingereket kapjunk tőle. Ilyenkor mindent tudni akarunk, nem hagyjuk önálló döntéseket hozni. Ráadásul elvárjuk, hogy ebben a gyerekünk is partner legyen, hiszen úgy gondoljuk, tartozik ennyivel, hiszen mindent nekünk köszönhet. Vagy nem?
Alapvető dolog, hogy a gyermek tisztelje a szüleit. Arról azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy ez fordítva is igaz. Végülis mi vagyunk az idősebbek, jár nekünk a tisztelet. Hogy lehetne a gyerek velünk egyenrangú? Egy vita esetén azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy ő is megérdemel legalább annyi tiszteletet, mint mi. Ha hibázik a gyermekünk, gyakran indulattal reagálunk. Talán fáradtak vagyunk, és a fegyelmezés tűnik a legjobb megoldásnak. A fegyelmezésnek természetesen nagyon is helye van a nevelésben, de fontos, hogy azt a megfelelő időben, és megfelelő empátiával alkalmazzuk. Nem csak mi érzünk, hanem a gyerek is.
A kiskanálnak meg van a helye a fiókban, és a téli gumit mindig november első hetében tetetjük fel. Mert ez csak így jó. Csak így lehet csinálni. Nem fogadjuk el, hogy másik megoldás is jó lehet. A gyerek is csinálja így. Akár azt is elvárhatjuk, hogy olyan nézeteket valljon, és olyannak lássa a dolgokat, mint mi. Majd mi megmondjuk, hogyan éljen és mit csináljon a gyermekünk, úgy biztos boldog lesz. Ha nem, akkor az meg az ő hibája. Meg kellene próbálni megérteni a gyermekünket, ha már tőle elvárjuk ezt. Hova vezet az, ha mindig jobban fogjuk tudni? A gyermekünk saját tapasztalatai, egyedül megoldott problémáiból származó következtetései megkérdőjeleződnek, hiszen mi azokkal nem értünk egyet.
A gyerek űrhajós akar lenni. De ki hallott már ilyet? Egy ilyen kis faluból, városból, országból senki nem lesz űrhajós. Különben is, minden felmenője asztalos volt. Miért akar ő űrhajós lenni? Ne álmodjon nagyot a gyerek. Éljen úgy, mint az ősei. Ne másként. A beszűkült gondolkodásunk miatt gyakran nem támogatjuk az új ötleteket, Minek kockáztatni? Mondjuk ezt gyakran anélkül, hogy meghallgatnánk őt, vagy bármit is tudnánk az adott területről. A gyerekünk persze csalódik, nem kap megerősítést, pedig bátorítást vár a szülőitől, s mivel ezt nem kapja meg, feladhatja a terveit. Ilyenkor a gyermeknek el kell engednie azt a belső szükségletét, hogy a szülőtől pozitív visszajelzést kapjon, mert ez megakadályozhatja a célja elérésében.
Szülőként gyakran elvárjuk, hogy a gyermekünk a mi igényeinknek megfelelően viselkedjen, ugyanúgy gondolkodjon, mint mi, sőt, akár úgy is nézzen ki. Az elfogadásunkat feltételekhez kötjük, és ha azok nem teljesülnek, akkor ő bizony nem elég jó. Ennek az lehet a következménye, hogy kialakul egy megfelelési vágy, a saját igények pedig háttérbe szorulnak. Jó lenne persze egy tökéletes gyerek, de lássuk be, a legtöbb nem az.
A tiszteletről már volt szó. Ezt példamutatással és empátiával érhetjük el. Ennek egyik fontos eleme az, hogy hogyan beszélünk a gyermekünkkel. Ha trágár szavakkal illetjük, kiabálunk vele, akkor a tisztelet sérül, és a gyermekünknek is rossz példát mutatunk. A kiabálás eltorzíthatja a gyermekünk önvédelmi mechanizmusát, az eredmény pedig egy sérült, neurotikus gyerek lehet.
Az, hogy beszélgessünk a gyermekünkkel, rendkívül fontos. Az értő figyelemmel való felé fordulás, a közösen eltöltött idő segít, hogy megtudjuk, mit érez és gondol a gyermekünk. Próbáljunk meg úgy beszélgetni vele, hogy közben nem a munkahelyi feladatinkon rágódunk, és az sem jó, ha iskolába menet útközben fél füllel hallgatjuk meg őt. Erőltetettnek tűnhet, de érdemes lehet tudatosan időt szakítani ezekre a beszélgetésekre. Telefont nyomkodva vagy a TV-t nézve nem tudunk teljesen a gyermekünk felé fordulni a figyelmünkkel. Ha éppen benne vagyunk a vacsora készítésében, vagy a kertben metsszük a barackfát, és a gyermekünk beszélgetni kezd velünk, fontos, hogy félretegyük, amit csinálunk, és csak rá figyeljünk. Fél óra múlva már nem lesz jó. A gyermekünk meg akar nyílni nekünk. Beszélgessünk vele. Akkor és ott.