Hétfőn dolgoznunk kell. Úgy, hogy két napig otthon voltunk, találkoztunk a barátainkkal, kirándultunk a családdal vagy lementünk a strandra. És mi lesz ebből hétfőn? Hát semmi. Azért ne temessük a hétfőt, adjunk neki egy esélyt. 5 tipp, hogy jobban induljon a hétfőnk.
Általánosan elfogadott vélemény, hogy a hétfőt mindenki utálja. Egy többszázezer ember bevonásával készült felmérés azonban cáfolja ezt. Nem utáljuk a hétfőt. Legalábbis nem jobban, mint a keddet, a szerdát vagy a csütörtököt. A felmérés szerint ezekhez a napokhoz ugyanúgy viszonyulunk, a pénteket viszont már jobban szeretjük a többi hétköznapnál. Ne dőljünk be a mítosznak, nem utáljuk a hétfőt. Vagy mégis? Lássuk, mit tehetünk, hogy jobban érezzük magunkat a hét első napján.
A kedvenc zenénk mindig jó hatással van ránk. Hétfőn, akár már munkába menet hallgassunk zenét. Ez feldobhat bennünket, jobb kedvünk lehet tőle, és így jól indulhat a napunk. Napközben is hallgathatunk persze zenét, sőt, azt is megtehetjük, hogy az estét egy zenés-táncos helyen töltjük. Ki mondta, hogy hétfőn nem lehet kimozdulni otthonról? A zene már ott van zsebünkben. Ez a huszonegyedik század. Mindent elérhetünk online. Használjuk ezt ki, és hallgassunk zenét egész nap hétfőn.
Azt figyelték meg a szakértők, hogy ha színes ruhát veszünk fel, jobb kedvünk lesz. Hétfőn elmehetünk otthonról a legszínesebb ruhánkban, vihetünk egy kis színt a szürkének nevezett hétköznapokba. Felvehetünk egy teljesen új ruhát is, amit még nem látott a környezetünk, egy új felső vagy kabát nagyot lendíthet a napunkon. Ahogy egy új frizura is. Nem csak a kollégák dicséretét zsebelhetjük be, ha új frizurával indulunk útnak, mi is úgy érezhetjük, hogy megújultunk. Új emberként pedig kit érdekel, hogy milyen nap van? Egy új ruha, ami ráadásul színes is, egy új frizurával jobbá teheti a hétfőnket. Újítsunk, hogy jobb legyen a napunk.
A hétvégéken hajlamosak vagyunk később lefeküdni, mondván, másnap nem kell korán kelnünk. Már pénteken is fenn lehetünk hajnalig, hogy aztán szombaton se feküdjünk le korábban. Ha azonban vasárnap is sokáig ébren maradunk, hétfőn reggel fáradtan ébredhetünk, és az se fog segíteni, ha az ébresztőórát átkozzuk. Ha kelni kell, kelni kell. Azt viszont megtehetjük, hogy tudatosan korán bújunk ágyba, így pihenten ébredünk. Nem mindegy, hogy álmos szemekkel botorkálunk át a nyüzsgő városon, vagy energikusan indulunk neki a hét első napjának. És ehhez tényleg nem kell sok, csak hagyni kell időt a testünknek, hogy kialudja magát. Így kipihenten, a hétfőnek fittyet hányva, startolhat el a hét. Ki tudja, talán nem is lesz olyan rossz az a nap.
A kávé nem csak koffeinbevitelre jó. Egy reggeli rituálé szép kezdete a napnak. A koffein már csak plusz bónusz. A kedvenc fotelünkben ülve az erkélyen, a Dunán úszó hajókat nézve kortyolhatunk bele a forró italba. Vagy, ahogy csak szeretnénk. Megihatjuk az ágyban is. Kialakíthatunk olyan szokást, amik csak a miénk. Egy különleges napindítót. Ehhez persze nem kell feltétlenül kávét innunk. Ihatunk teát is, vagy beülhetük egy reggelizőbe, hogy friss, meleg zsemléből készült szendvicset együnk. És a hétfőnek nem lesz esélye.
Egyes pszichológiai vizsgálatok azt támasztják alá, hogy nagyobb örömet okoz a számunkra, ha ajándékot adunk valakinek, mintha magunkat lepjük meg valamivel. Tegyünk valami jót hétfőn! Ajándékozzuk meg valamelyik kollégánkat vagy barátunkat teljesen váratlanul. Nem kell, hogy születésnap vagy névnap legyen. Adjunk ajándékot.
Vagy elmehetünk valahova, és végezhetünk önkéntes munkát. Ez szintén jót tesz a lelkünknek. Ha mindezt hétfőn tesszük meg, feldobjuk vele a saját napunkat úgy, hogy másoknak is segítünk, másoknak is örömet okozunk. Az ajándék lehet valami apróság, nem kell nagy vagy drága dologra gondolni. A gesztus a lényeg, az, hogy gondoltunk a másikra. Az ajándék lehet személyes, ehhez persze ismernünk kell azt, akit megajándékozunk, tudnunk kell, hogy mire vágyik, mit szeretne. A személyre szóló ajándék mindig hatásosabb, mint egy üveg ital vagy egy másfajta szokványos ajándék. Szerezzünk másoknak örömet hétfőn, így az ő hétkezdése is jól fog indulni, nem csak a miénk.