Szükségünk van társakra, társas kapcsolatokra, közösségre, motiváló emberekre, példaképekre, hogy elérjük kitűzött céljainkat, vágyainkat. Milyen típusú emberekkel vegyük körbe magunkat, ha a céljainkat, anyagi függetlenségünket, nagyívű terveinket, vállalkozásunk fejlesztését stb. s ezek által saját magunk önmegvalósítását tesszük a középpontba? Ha lehetséges arra vállalkozni, hogy milyen típusú emberek vegyenek körbe bennünket, akkor tegyünk most erre egy próbát.
- „példakép”; a céljaink elérésének a hosszú útja során kell, hogy legyen olyan ember a környezetünkben, akire felnézünk, aki jó példát mutat számunkra, aki sikeres az életben, akinek a személyisége, életútja motivál bennünket, akitől jó példákat látunk, akinek a fejével tudunk gondolkodni (mit csinálna ebben a helyzetben X.Y?) aki mindig meg tudja emelni az energiánkat már csak azzal is, ha rágondolunk. Ő az igazi húzóerő.
- „lelkesítő, motivátor”; a motiváló társ lehet bárki, aki valami miatt motivál bennünket. Ez lehet a gyermekünk, a főnökünk, a társunk, a legjobb barátunk. A motiválás lehet pozitív példából és lehet negatív példából is. Sokszor a motiváló személy nem is tudja, hogy motivál bennünket, ő csupán teszi a dolgát és mi titkon figyeljük őt és hagyjuk, hogy hasson ránk. Nagyon nagy motiváló erő lehet egy családban a gyermek, akinek az élete tőlünk függ és a mi cselekedeteink, gondolataink meghatározzák az ő életét is. A motiváló ember lehet nagyon idegesítő is, aki azt a fajta érzést tudja adni, hogy azért is megmutatom, hogy képes vagyok rá. A motiváló ember adja a tüzet a cselekedeteinkhez.
- „kritikus gondolkodó”; ő az, aki a legfontosabb bizalmasunk, ő az, aki nagyon jól ismer bennünket, akár már régóta is. A kritikus gondolkodó az, aki más szemszögből látja a mi terveinket, de meg is ért bennünket, ő az, aki figyelmeztet egyes akadályokra, buktatókra, megosztja a saját tévedéseit is akár, amiből tanulhatunk. Felvázolja számunkra a pozitívumok mellett a negatívumokat is, az előnyök mellett a hátrányokat, a sikerek mellett a kudarcok lehetőségét is és ezáltal egy teljesebb képet tud adni a terveinkhez és a döntéseinkhez. A kritikus gondolkodóval való beszélgetés talán fájó is lehet, de hosszú távon mindenképp a fejlődésünket szolgálja és segítségünkre van, mert értünk van a kritika. Ezt a fajta segítséget hosszú távon tudjuk értékelni.
- „felelősségre vonó”; ő az, aki mint egy szigorú tanár, számon kéri az időpontokra kitűzött kötelezettségvállalásainkat, számon kéri a „házi feladatokat”, az elvégzett és el nem végzett feladatokat, az egyéb kötelezettségeinket, a határidőket szigorúan betartatja. Célszerű olyan embert találni, aki hasonló cipőben jár mint mi, aki saját maga is megjárta azt az utat, amit épp mi járunk. Ilyen lehet egy edzőteremben a személyi edző, nyelvtanulás esetén a nyelvtanár, anyagi céljaink megvalósításában a könyvelőnk. Ő az, aki a fontos sarokpontokat, szabályokat betartatja, ha mi lelkesedésünkben esetleg elfelejtenénk.
- „mentor”; ő az, aki az utat mutatja, akivel mindent át lehet és kell is beszélni, aki a vázlatot adja a céljainkhoz. A mentor az, akivel az íróasztalnál megszerkesztjük a terveinket, akivel ábrákat készítünk, akivel üzleti modellt építünk fel, aki a tervezéstől a megvalósulásig követi az utunkat.
- „mentorált”; ez talán meglepő lehet, de ez abból a szempontból fontos, hogy a másik oldalról is átlátjuk a helyzetünket. Amikor segítünk valakinek, akkor mindig tisztábban látjuk a mi problémánkat is, mert újra és újra ismételjük a feladatokat. Egy nehézségben akkor tudsz jól segíteni, ha átélted, de még jobban akkor, ha tanítod is. Ha már tanítod is, akkor van vele igazán dolgod és ezáltal vagy hiteles is. A tanítással olyan szürke foltok kerülnek elő, ami addig nem tűnt fel. Egy jó tanár, szakember mindig a tanítványaitól, klienseitől, mentoráltjaitól tanul a legtöbbet.
Tanuljunk egymástól, a segítőinktől a hosszú utunk során, mert csak így izgalmas, eredményes és érdekes az élet.