Új konzultációs felkérése érkezett!
Dr Nagy Péter
A párkapcsolatok dinamikáját többféleképpen lehet megközelíteni és értelmezni, ebben a cikkben egy kétdimenziós fejlődési lehetőségbe, struktúrába teszünk egy kis bepillantást. Akárcsak az egyéni, személyes fejlődés esetében - mely haladhat horizontálisan és vertikálisan is - párkapcsolatban is ugyanez a fejlődési ív megfigyelhető. No de lássuk mit is jelent ez a hétköznapokban.
Ami az elsőt illeti – a horizontális vonatkozás - a párkapcsolat külvilágban való kiterjedését jelenti, vagyis a látható és vízszintesen való haladást. Amikor egy pár fizikai szinten, anyagilag bővül, gazdagodik, szaporodik, azaz a férfi és a nő együtt gyerekekkel, birtokkal, vagyonnal, hírnévvel, unokákkal "terjeszkedik" a világban. Ez emberemlékezet óta így működik, a munka javának része látványos, megfogható, ösztönszerűen ezzel születünk, ezt adjuk tovább. Mivel a mai ember nagyon sok esetben a horizontális bővülésig jut (lát) el, azt hiszi, hogy az anyagi, fizikai dolgokban való gazdagodás, fejlődés elégséges, és az a mérce. Ebben a cikkben erről kevesebb szó esik.
A másik viszont, a vertikális, felfele ívelő fejlődés már jóval nehezebb falat, elsősorban azért, mert nem látható, nem mérhető és nem összehasonlítható egymás között. Az emberi mivoltunk mértékét és mércéjét valójában ez utóbbi fejlődési forma határozza meg, hiszen az előbbivel nagyrészt az állatok is rendelkeznek (párt választanak, otthont teremtenek, szaporodnak). Olyan, mint a mérleg két nyelve, vagy a madár két szárnya. Ha csak az egyik működik, nem teljes a kép, mint ahogy az ember sem teljes csak az egyik fajta haladással. Valahol érezzük, sejtjük, gondoljuk, hogy valami még hiányzik, hogy nemcsak az anyagi világot szolgáló, evolúciós programot teljesítő materiális célok léteznek. Ez a láthatatlanabb vonal a magasabb emberi minőségeket célozza meg, éspedig azt, hogy az istenadta szellemi, értelmi és érzelmi képességeinket fejlesszük és kamatoztassuk. Együtt és külön. Sosincs úgy, hogy én már nem tudok jobban szeretni, nem lehetek figyelmesebb, együttérzőbb, türelmesebb, nem tanulhatok meg egy újabb szakmát, valamilyen művészeti ágat, mert megálltam a fejlődésben. Vagy, hogy nem vagyok képes bocsánatot kérni, ha nagyon szeretnék, bizalommal lenni mások iránt, stb. Ilyen nincs. Olyan van, hogy nem akarom már, mert elkényelmesedtem, ellustultam, félek vagy unom már az egészet, de az, hogy nem tudok jobbá, többé válni valamiben, olyan nincs.
Ezt Jung úgy fejezi ki, hogy "Aki kifele tekint, az álmodik, aki befele tekint, az ébred." Ez a befele-felfele való irány párkapcsolatban arról szól, hogy a pár megosztja, megbeszéli egymással a tapasztalatait, felismeréseit, érzelmeit, haladását. Azt, hogy megértett, meghaladott, túllépett dolgokat, vagy még nem sikerült, de dolgozik rajta. Lehetőleg szeretetteljesen és elfogadással, azokat is, amelyek nemcsak pozitívak. Párkapcsolatban sokkal hamarabb szembesül azzal az ember fia-lánya, hogy kicsinyes, birtokló, kishitű, megalkuvó, önző, és így tovább. Ugyanakkor azt is hamarabb felfedezi, hogy együttérző, jóindulatú, lelkesítő, bizalomteljes, magabiztos, stb. Az már „haladó” párkapcsolati szint, amikor felismerik a benne lévők, hogy elakadtak, közösen, ugyanazt a lemezt játsszák már hónapok, akár évek óta, és szükségszerű lenne a megmozdulás, haladás valamilyen más irányba. Az esetek többségében hasznukra válik a segítségkérés, főleg abban az esetben, ha mindketten hajlandóak időt, energiát fektetni a kapcsolat fejlődésébe, megtartásába.
Természetesen azt is figyelembe lehet venni, hogy a fejlődési ív úgy történik általában, hogy a kapcsolat elején a pár az elsőre helyezi a hangsúlyt, a horizontális bővülésre fókuszálnak, azaz család, anyagiak, gyerekek, stb. Ezzel nincs is semmi baj. A gond ott kezdődik, amikor a befele-felfele való haladás és gazdagodás együtt és külön is annyira elhalványul, elszürkül, hogy már alig képesek érzékelni akár saját magukat, akár a másikat, ahogy nagyon sokszor megfogalmazzák:”…elment mellettünk az élet”. Jobbára azért, mert arra figyeltek, hogy legyen miből megélni, megvenni ezt-azt, a gyerekeket felnevelni…Épp ezért mivel állandó változásban-fejlődésben vagyunk, amire érdemes jobban odafigyelni párkapcsolatban – az élet, a kapcsolat bármely szakaszában – hogy az éppen zajló élet hogyan és miként csapódik le bennünk, hogyan dolgozzuk fel érzelmileg a mindennapi történéseket, feladatokat, elvárásokat. Mindezek őszinte kommunikációján alapszik a vertikális fejlődés, hiszen nap mint nap vannak az ember életében olyan megélések és megtapasztalások amiket meg lehet és sokszor meg is kell osztani a párunkkal.
Mindemellett az önismerethez hozzátartozik, hogy ki milyen beállítottságú, típusú személyiség, mert természetesen vannak olyanok, akiknek az egyik vagy a másik fejlődési forma erőteljesebben benne van a karakterében: vannak, akik egész fiatal koruktól a befele-felfele utat szeretnék követni, és olyanok is, akik inkább csak "vízszintesen" szeretnék leélni az életüket, hagyják őket békén mindenféle "lelki fejlődéssel". Nem árt, hogyha az ember tudja, hogy ő önmaga hogyan és miként működik, milyen belső hajtómotorjai vannak, és miért is olyan, amilyen. Ezáltal több megértésre, elfogadásra is talál önmagát és a másikat is illetően, és a párkapcsolatot is jóval tudatosabban és harmonikusabban tudja kezelni.