Új konzultációs felkérése érkezett!
Dr Nagy Péter
Erik H. Erikson fejlődéspszichológus alkotta meg azt a pszichoszociális fejlődésmodellt, amely nyolc különböző szakaszra bontja az egészséges fejlődésmenetű ember személyiségfejlődését csecsemőkortól egészen idős korig. Személyiségfejlődésünk nyolc szakasza mind-mind egy-egy próba, vagy kihívás. Ha sikerül megfelelnünk ezeknek a kihívásoknak, akkor személyiségünk tovább fejlődik. Ha nem, akkor is tovább lépünk a következő szakaszba, ám a megoldatlan próbák okozta hatások később is éreztetni fogják magukat. Lássuk ezeket az időszakokat! Személyiségfejlődésünk nyolc szakasza ugyanis Erikson elmélete szerint egy-egy, viszonylag pontosan meghatározható életkorhoz kötődik.
Személyiségfejlődésünk nyolc szakasza közül az első rögtön születésünk után kezdődik. A csecsemőkorban, körülbelül két éves korig, az elmélet szerint kialakul egyfajta ősbizalom, vagy bizalmatlanság. Attól függ, hogy a csecsemő alapvető szükségletei – úgy, mint a táplálék és a kényelmes, biztonságos környezet – ki vannak-e elégítve. A csecsemő megfelelő gondozás mellett megtanul bízni, először elsődleges gondozójában, ha viszont ez nem adott, akkor bizalmatlanság alakul ki, amely később önbizalomhiányhoz, frusztrációhoz vezethet.
A csecsemőkor után a kisgyermek elindul felfedezni a világot, és ebben a világban egyre több mindenre képes. Még mindig a gondozók irányítanak és biztosítják a biztonságos környezetet, ám már megjelenik az önállóság és a saját akarat. Amennyiben a környezet ezt megfelelően támogatja, akkor az autonómia érzése megjelenik. Ha támogatás helyett túl sok korlátozást, vagy túl nagy szabadságot kap a gyermek, az nem tesz jó az én erejének, kétely, vagy szégyen érzését idézheti elő.
Négy-öt éves korban a gyerekek már nem csak felfedezni, hanem a maguk módján alakítani is akarják a világot. Ez azt jelenti, hogy már céllal, szándékkal cselekednek. Ha cél elérése nem sikerül, akkor azt fel kell dolgozni. A környezet, a család és az óvoda megfelelő támogatásával, a gyermek eljuthat oda, hogy független kezdeményezőképességet alakítson ki. A negatív oldal a bűntudat érzése, ami akkor jöhet létre, ha a környezet nem támogatja, lenézi ezeket a függetlenedő cselekvéseket.
A közvetlenül az iskola előtt lévő, vagy már iskolába kerülő gyermek egyre inkább látja és megérti az összefüggéseket. Abban az értelemben szemléli a világot, hogy annak szerves része és cselekedetei, eredményei több szempontból is számítanak. Ennek megfelelően ezen cselekedetek egyre felelősségteljesebbek és összetettebbek. A gyermek azt érzi, hogy megbecsült, értékes tagja a világnak, mert hozzá tud annak működéséhez tenni eredményekkel, együttműködéssel, vagy osztozkodással. Ehhez azonban külső megerősítés szükséges, ha ez hiányzik, akkor alakulhat ki a kisebbrendűség érzete.
A 13 éves kor környékén kezdődő serdülőkor, egészen 18-19 éves korig, a kísérletezés korszaka, egyben az identitás kialakulásának kora. Ki vagyok én? Merre tartok? Ezekre a kérdésekre keressük a választ, miközben táplálkozunk a már meglévő tapasztalatokból és számba vesszük azokat az elvárásokat is, amelyek felnőtt korban érhetnek majd minket. Képesek vagyunk megtalálni a válaszokat az említett kérdésekre, amíg viszont ez nem történik meg, akár komolyabb szerepzavar is kialakulhat.
A fiatal felnőtteknek meg kell tanulniuk, hogyan egyeztessék identitásukat (az egót) a mélyebb társas kapcsolatokkal, barátsággal, szerelemmel, együttéléssel, házassággal. Az egészséges ego képes lesz szeretni és kompromisszumokat hozni, míg a nem elég fejlett identitás elszigetelődéshez vezethet ebben a szakaszban.
A felnőtt kor egyik legnagyobb kihívása, hogy hosszabb távon mennyire érezzük hasznosnak az életünket. Alkotunk-e valamit, hagyunk-e valamit a következő generációknak. Új értelmet nyer a hasznosság és gondoskodás érzése. Aki ehhez nem tud csatlakozni, az viszont a stagnálás, megrekedés időszakába kerülhet. Ilyen lehet például az életközepi válság is.
Idősebb korban egyre inkább előtérbe kerül a visszatekintés, eredményeink összegzése, értékelése. Ha úgy látjuk, hogy hasznosan, jól illeszkedtünk a társadalomba, megfelelően integrálódtunk életünk során, akkor teljesnek érezzük az eltelt éveket. Ugyanakkor kétségbeejtő lehet az, ha úgy érezzük, nem sikerült elérni céljainkat.
Ez személyiségfejlődésünk nyolc szakasza Erikson szerint, persze ezen írásban egyszerűsítettük és rövidítettük a megállapításokat. Fontos megjegyezni, hogy az említett szakaszok nem feltétlenül vannak életkorhoz kötve, viszont az említett korszakokban következnek be a legjellemzőbb módon. A fejlődésmodellt persze nem mindenki fogadja el, azonban kiindulópontnak nagyon is jó, hiszen gondolkodásra késztet azzal kapcsolatban, hogy hol és hová tart az életünk, illetve mi történt velünk a múltban.