Új konzultációs felkérése érkezett!
Dr Nagy Péter
Sokan nem is gondolnák, hogy a szülői túlvédés mennyi veszéllyel járhat a gyermek egészséges fejlődése szempontjából. Ennek egészségtelen mértéke zárkózottsághoz, önbizalomhiányhoz, agresszióhoz is vezethet.
Nem férhet hozzá kétség, mennyire fontos a gyermek testi és lelki védelme a szülők részéről. Van azonban ennek egészséges mértéke és van, amikor kárt okozhatunk vele gyermekünk fejlődése szempontjából. A védés tehát természetes, extrém változata azonban mindenki számára egészségtelen.
A kelleténél jobban óvó szülő túlreagálja a gyerek szükségleteit, éretlenebbként kezeli őt az életkoránál. Mint minden neveléssel foglalkozó téma, ez is rendkívül nehéz és hozzá kell tennünk: minden gyermek más, minden családi helyzet egyedi. Ezért egy mindenki számára hasznos receptet nem tudunk kiállítani arra vonatkozóan, hogyan ne „féltse túl” a gyermekét, általánosságban, a tapasztalatainkra alapozva azonban merünk nyilatkozni.
A szakértő szerint a jóléti társadalmakban jellemző ez a fajta szülői magatartás, „észrevétlen kórnak” szokás nevezni, aminek sokszor felnőttkorban vannak szembetűnő hatásai. A túlvédett gyermek felnőttként is túlságosan függ a szüleitől, képtelen egyedül döntést hozni, a leghétköznapibb választási helyzetek is gondot jelentenek neki. Van, akinél úgy jelentkezik, hogy túlságosan nagy ambíciókkal rendelkezik, azt várja, hogy a világ az érdekeit szolgálja.
A szülői túlvédés háttere gyakran a szereptévesztés, a szorongás, a hatalomvágy kiélése, amit mind háttérbe kell szorítani ahhoz, hogy a gyermek egészséges önbizalommal rendelkezzen később. Ezt az állapotot az aggódás táplálja: háttere a tapasztalat hiánya, a nehéz születési, fogantatási körülmények, a szülő alacsony érzelmi intelligenciája. Ennél is gyakoribb, ha a szülőt is „túlféltették” a saját szülei.
Milyen az ideális viselkedés, hogy kerülhető el a szülői túlvédés? Az egészséges mértékben féltő szülő jól méri fel a környezetet, a gyermeke fejlettségi állapotát. A legfontosabb lépés, hogy a szülő saját magában is bízzon: el kell hinnie, hogy „elég jó” szülő, aki megfelelően tud nevelni. El kell hinni, hogy az a tudás, amit átadunk a gyermekünknek, képessé teszi őt az önálló viselkedésre, a döntések meghozatalára.
Egészen kicsi korától adjunk neki lehetőséget a kibontakozásra: hagyjuk egyedül enni, még akkor is, ha koszos lesz tőle a ruhája. Természetesen kellő óvintézkedéssekkel, de hagyjunk neki lehetőséget, hogy önállóan menjen fel a lépcsőn, maga vegye fel a ruháit, megpróbálja a fogmosást, a mosakodást. A sort hosszan lehet folytatni az életkori sajátosságoknak megfelelően. A lényeg, hogy ne intézzünk el mindent helyette, fokozatosan szoktassuk rá a választás lehetőségére, az önálló cselekvésre.