Nemcsak a régmúltban volt jellemző, hanem ma is élő hagyomány, hogy egy szakma szülőről gyerekre száll. Ezt jelenti az örökölt szakma kifejezés. Vajon teher, vagy lehetőség az ilyen helyzet?
Az örökölt szakma egy olyan jelenség, amely ma is tetten érhető bizonyos családokban. Az apáról-fiúra szállás, a szülő-gyermek foglalkozás-azonosság gyakori az olyan hivatások körében, mint az orvos, vagy az ügyvéd, de más szakmákban is előfordul.
Ha górcső alá vesszük a jelenséget, láthatjuk, hogy bizonyos esetekben az örökölt szakma igenis jó lehetőséget jelent (akár több generációnak is). A pozitív oldalon ott van a rendkívül erős és nagyon jó hátteret jelentő családi támogatás, illetve a felhalmozott tapasztalatok, információk, valamint kapcsolati tőke átadása. Ugyanakkor észre kell venni, hogy sokszor nem idilli az ilyen helyzet, főképp akkor, ha az út, a már említett apáról-fiúra szállás erőltetett, nem kölcsönös beleegyezésen alapszik.
A fiatalok pályaválasztása bonyolult helyzet, hiszen a gyerek/fiatal felnőtt a legtöbb esetben nem tudja, milyen irányban induljon el. Tanácsra, útmutatásra van szüksége, de nem arra, hogy valaki megmondja neki, mit tegyen, mit (hol) tanuljon. Nem dönteni kell helyette, hanem segíteni a döntését. A kettő között vékony a mezsgye, így az egyik legnehezebb szülői feladat az, hogy helyt álljunk az ilyen helyzetben. Az örökölt szakma szellemiségét képviselők sokszor nem képesek megfelelni ennek az igénynek, és átlépik a határvonalat. A pályaválasztásnál kényszerítési eszközök jelennek meg, és itt most nem látványos, feltűnő dolgokra kell gondolni, hanem érzelmi manipulációra és zsarolásra.
Nagy kérdés, hogy a pályaválasztási terelgetések mögött a gyerek érdeke áll, vagy a szülőké. Ha utóbbi az igaz, akkor a felnőttek rejtett vágyai, esetleg meg nem valósított álmai elnyomják a gyerek bontakozó személyiségét, és a fiatal eszközzé válik. Ezt sokszor nem könnyű észrevenni, mert a kényszerítési eszközök, az elnyomó, önző elképzelések nem mindig olyan nyilvánvalóak, pedig iszonyú káros hatásaik lehetnek.
A szülő sokszor gondolja azt, hogy csak a javát akarja gyerekének, hiszen rengeteg energiát fektet a jövőjébe, törődik vele, gondoskodik róla, ami nem lehet rossz. De lehet. A személyiségfejlődés alapvető része, hogy mindenki megtalálja a saját identitását. A lehetőségek közötti keresgélés, majd elköteleződés fontos szakasz ezen az úton. Ha mindezt örököljük, kézhez, készen kapjuk, akkor kimarad ez a rész, a gyerek későbbi is függő maradhat érzelmi és más szempontból is, illetve képtelen lesz felelősséget vállalni saját tetteiért, döntéseiért. Ha a fiatal nem kap elég teret, mert eleve elrendeltetett, mi lesz belőle, annak kóros hatásai is lehetnek. A folyamat érzelmi megnyomorításhoz vezethet, a gyereknek nem tud kibontakozni a személyisége, nem lesz képes önazonos lenni.
A szülő és a család tehát (például az örökölt szakma szellemiséggel) sok esetben akarat nélkül olyan kényszerpályára teheti a fiatalt, amely komoly károkat okoz a személyiségfejlődésben. Ugyanakkor ez sokszor orvosolható, ha felismerjük, visszafordítható. Viszont ebben már az alanynak is felelőssége van, felnőtt korban képesnek kell lenni felismerni a kóros helyzetet és változtatni rajta. Csak néhány egyszerű kérdést kell feltenni magunknak. Boldogok vagyunk? Meg tudunk felelni az elvárásoknak? Tudunk nemet mondani? Ha úgy érezzük, valami félrecsúszott egykori pályaválasztásuknál, ami kihat az egész életünkre, de nem tudjuk megfogalmazni, mi az, nyugodtan kérjünk külső segítséget, akár egy pszichológus szakember személyében.