Új konzultációs felkérése érkezett!
Dr Nagy Péter
Hogyan lehet elvárások nélkül szeretni egy párkapcsolatban, ha lehet egyáltalán? Ez lenne a boldog szerelem titka, vagy valami egészen más? Azonosuljunk, adjuk alább, vagy követeljünk? Egyáltalán kellenek ezek a felvetések, ha szeretünk valakit? Válaszolunk, legalábbis próbáljuk megfejteni ezeket a bonyolult kérdéseket.
Sokan gondolják, hogy elvárások nélkül csak a minden befolyástól mentes gyermek tudja szeretni szüleit, nagyszüleit, testvéreit, családját. Valamilyen szinten jogos az a felvetés, hogy szerelemben ez a kifejezés tulajdonképpen okafogyott. Mire gondolunk? Valamennyi hasonló, érzelmi kapcsolatban működik két reflex, ami egész egyszerűen kódolva van az emberekben felnőttkorukra. Nevezzük ezeket azonosulásnak és elvárásnak. Azonosulás alatt azt értjük, hogy hasonlítani szeretnénk a másikra, olyanná akarunk válni, mint ő. Ha ez túlzott mértékű, akkor egy komoly alárendeltségi viszonyt teremthet.
Az elvárás azt fejezi ki, hogy a másik legyen olyan, mint mi vagyunk, legalábbis hasonlítson ránk. Tehát olyan tulajdonságokat várunk el tőle, amilyenek nincsenek meg benne. Amit fontos tisztázni, hogy nincs két egyforma ember, még a mindenben összehangoltan működő párok között is rengeteg a különbözőség. Ha ezen valaki nem tud túllépni, az rengeteg problémát okozhat a párkapcsolatban. Ilyenkor tudat alatt elindul a folyamat, amely során meg akarjuk változtatni a másikat.
Ez a folyamat azt a célt szolgálja, hogy tűnjenek el a véleménykülönbségek, szűnjenek meg a viták, amik a különbözőségből fakadnak. Fontos tudni, hogy ezek ösztönös érzelmek, amiket azonban szükséges felismerni ahhoz, hogy ne „uralkodjunk” a másikon.
Ahhoz, hogy felismerjük a másik megváltoztatására tett ösztönös kísérleteinket, nagymértékű önismeret szükséges. Tudnunk kell azt mondani magunknak, hogy ezt nem szabad csinálnunk, elvárások nélkül kell szeretnünk a másikat. Azaz nem azzal van a gond, ha valakinek elvárásai vannak a másikkal a szemben, mert mindenki rendelkezik ilyenekkel. A probléma az, amikor ezeket az elvárásokat nem tudjuk visszafogni, ha nem tudjuk a másikat a hibáival együtt szeretni, ha mindig azon mesterkedünk, hogy átformáljuk. Nem tehetünk mást, mint uralkodunk magunkon, és felismerjük azt, ha valaki velünk szemben támaszt lehetetlen elvárásokat. A másik, amit tehetünk, hogy irigykedve figyeljük a gyermekeket, akik tét és elvárások nélkül képesek bárkit szeretni.