Új konzultációs felkérése érkezett!
Dr Nagy Péter
Az első szerelmet soha nem feledi az ember – ez nemcsak egy jól hangzó, üres mondás, hanem a legtöbb esetben bizony a valóság. Ezek közül számos esetben azt is hozzátehetjük, hogy sajnos, mert ez az első kapcsolat sokszor rányomja a bélyegét a továbbiakra.
Minden elsőre jobban emlékszünk, mint a folytatásra. Ha vannak is kivételek, ez bizony sokszor nagyon is igaz, az első alkalom ugyanis hajlamos berögződni és emlékezetes maradni. Még akkor is, ha esetleg a következő alkalmak valamiért érdekesebbek, izgalmasabbak voltak. Érdekesség, hogy az első képes lepipálni későbbi „társait”, az agyunk valamiért úgy működik, hogy jobban, mélyebben megőrzi ezeket a példákat életünkben. Miért van ez így? Miért nem felejtjük el soha az első szerelmet?
Az előző kérdésekre a pontos válasz az, hogy nem tudjuk, sejtéseink ugyanakkor vannak. Az első dolog a már említett berögződés, de vajon miért rögzülnek bizonyos első dolgok jobban, mint más első dolgok? Erre is van magyarázat, még ha egyelőre tudományosan nem is bizonyított. Azt sejtjük, hogy az első szerelem néhány más első alkalomhoz hasonlóan különlegessége miatt rögzül. Azaz a különleges első alkalmak hajlamosak jobban memóriánkban maradni, aminek elsősorban az izgalmi faktor az oka. És minek lehet magasabb az izgalmi faktora, mint az első szerelemnek? Először is, ez a fiatalok tapasztalata, lévén, hogy az első szerelem az esetek 99 százalékában tinédzser korban, vagy a húszas éveink elején talál meg minket. A fiatalok viharos érzelmi, hormonális állapotban vannak, az első szerelem egyszerre felemelő, fantasztikus, szorongó és félelmet keltő. Összességében: kiemelkedően izgalmas élmény. Ezen az úton haladva nem csoda, hogy az első szerelmet nem feledjük sosem.
Na, de miért okoz ez problémát? A legtöbb esetben ez csak egy kellemes élmény, szép emlék, amely velünk van, de komolyabb jelentőséget nem tulajdonítunk neki. Azonban akadnak olyan esetek, amelyeknél ez a bizonyos első szerelem „bekavar”, rányomja a bélyegét a későbbi kapcsolatokra. Talán mindannyian ismerünk olyanokat, akik azt a bizonyos férfit, vagy nőt keresik, akit egyszer már megtaláltak, majd elveszítettek. Most már nem lelik, hiába igyekeznek, hiszen nincs még egy olyan. Mások boldog párkapcsolatban élnek hosszú évek óta, egy nehézség azonban felhozza a régi emlékeket és ezzel éket ver az egyébként jól működő kapcsolatba. Ez a régen minden jobb volt érzés, amellyel a legfőbb probléma az, hogy bizony jó eséllyel hamis.
Azért hamis, mert sokszor nem teszünk mást, mint idealizálunk. Idealizálunk egy személyt, egy helyzetet, egy élményt. Sőt, még magunkat is, szeretünk magunkra úgy visszagondolni, mint egy gondtalan, szabad, boldog emberre. Ez sokszor az agyunk játéka, a múlt megszépítése természetes dolog, hiszen a rossz dolgokon sem érdemes rágódni, viszont egy bizonyos szint felett kórosnak számít. Erre céloztunk akkor, amikor azt mondtuk, hogy a múlt rányomja a bélyegét a jelenre és a jövőre. A hamis nosztalgia károkat tud okozni, ha nem vagyunk tisztában a valósággal, ha nem zártuk le magunkban a múltat, saját dolgunkat nehezítjük meg. Az első szerelmet nem kell elfelejteni, nem baj, ha élénken él bennünk. Ugyanakkor a helyén kell kezelni, lehet belőle erőt meríteni és pozitívumokat találni, valóságként viszont nem élhetünk meg a jelenben egy elmúlt dolgot.
Egyáltalán nem biztos, hogy az első szerelem tökéletes, vagy éppen jó volt. Mégis emlékszünk rá, és sokszor ahhoz mérjük az utána következőket. Pedig nem szabad mintának tekinteni, még akkor sem, ha az emlék élénken él. Hiszen az évek alatt sokat változunk, az esetek többségében sokkal stabilabb és kiegyensúlyozottabb párkapcsolatra vagyunk képesek. Ebből a szempontból képesek vagyunk felülmúlni az első szerelmet.