Felsőbbrendűségi és/vagy kisebbségi komplexus

Ha gyermekkorban gyökeret is eresztenek, a kisebbségi és felsőbbrendűségi komplexusok inkább serdülőkorban fejeződnek ki. Minél hamarabb észleljük őket, annál jobban meg lehet akadályozni, hogy ezektől az érzésektől szenvedő személy-gyerek rossz alapokra építse az életét. A felsőbbrendűségi és alsóbbrendűségi, vagy - ahogy a hétköznapokban használjuk - kisebbségi komplexusok közös jellemzője, hogy a gyermekkorból megmaradt emléknyomok alapján alakulnak és fejeződnek ki, annak ellenére, hogy az egyén már felnőtt és szembesült az élet valóságával, élve a mindennapi életét.

A felsőbbrendűségi komplexus abból a meggyőződésből fakad, hogy az ember a legjobb, és neki kell újra és újra a legjobbnak lennie ahhoz, hogy megőrizze szerettei szeretetét. A kisebbrendűségi komplexus pedig abból fakad, hogy a személy arra összpontosít, amit alapvető hibájának tart, és ami –őszerinte - megakadályozza, hogy szeretve legyen.

Mindkét esetben az a személy, akinél ilyen komplexus alakult ki, nem kellően érzékeny és nyitott a valóság „tesztelésére”. Az ellenpéldák ellenére, amelyek felmerülnek, vagy amelyeket a többiek mutatnak vagy mondanak neki, ő továbbra is meg van győződve arról, hogy igaza van. Így a felsőbbrendűségi komplexusban szenvedő ember nem ismeri el, hogy objektíven vannak nála tehetségesebbek azon a területen, amelyet kedvenc „szakterületének” vagy területeinek tart. A kisebbrendűségi komplexusban szenvedő személy a maga részéről nem hallgat a szeretteire, szinte senkire, akik meg akarják nyugtatni értékeiről azon a területen vagy területeken, amely az ő (egész) elméjét foglalkoztatja.

Felismerni a felsőbbrendűségi komplexust 

• az ember soha nem ismeri el, hogy tévedett, nem ismeri fel, hogy valaki jobb lehet nála.
• teljes mértékben tagadja kudarcait, és külső tényezőket hibáztat kudarcai igazolása érdekében. Nem szándékosan, hanem azért, mert ez az ő szemlélete a valóságról.
• rendkívül lenéző vagy lekezelő magatartást tanúsít másokkal szemben.

A kisebbségi komplexus felismerése

• a személy a komplexusa köré szervezi életét, és kerül minden olyan helyzetet, amely „veszélyeztetheti”: kerül minden versenyhelyzetet a képességeivel kapcsolatos kételyekkel járó komplexus esetén, minden társadalmi élethelyzetet, ha komplexusa összefügg pl. a testével.
• fizikai megjelenéssel kapcsolatos komplexus esetén az illető bő vagy hosszú ruhák viselésével próbálja elrejteni magát, még akkor is, ha éppen nincs szezonja (például a pattanásos tinédzser, aki nadrágba és hosszú ujjú ingbe, ill. pulóverbe öltözik a nyár derekán is)
• nem képzeli, és nem tartja magát figyelemre méltónak, és társadalmilag elszigeteli magát. Nem érti meg, hogy az ember érdeklődhet iránta, szeretné megismerni, flörtölni vele: meg van győződve arról, hogy ez azért teszi, hogy utólag gúnyolódjon vele.

Serdülőkorban érvényesülő jellemvonás

Általában az a személy, aki felsőbbrendűségi vagy kisebbségi komplexusban szenved, serdülőkorban kezdi egyértelműen kifejezni ezt a jellemvonást, ahogy fentebb is említettem. A szülőknek és a körülöttük lévő felnőtteknek figyelniük kell(ene) azokra a jelzésekre, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy észre vegyék a tendenciát: minél korábban kap támogatást az illető, annál inkább reménykedhet abban, hogy megszabadul komplexusától, és felépíti vagy újjáépíti önbecsülését és kapcsolatait, egészséges alapokra helyezve.

Ugyanakkor a hozzátartozóknak is kellemesebb, akiknek vele kell élniük, hiszen például akiben felsőbbrendűségi komplexus alakult ki, gyorsan utálatossá válik a körülötte lévőkkel szemben, míg a kisebbrendűségi komplexusban szenvedő személynél szinte mindenben hiányzik a lelkesedés, és ez szintén frusztráló lehet a környezete számára.

Előfordulhat, hogy a serdülő „átcsusszan” ezeken az időszakon, és felnőtt korában alakul vagy fejeződik ki a két komplexus egyike. A felismerésük jelei ugyanazok, és itt is a mielőbbi cselekvésre kell törekedni: mivel az ember jellemhibái az idők során megszilárdulnak, a megszabadulás és az újjáépítés munkája tovább tarthat.

Hogyan kezelik a felsőbbrendűségi és a kisebbségi komplexust?

A kognitív és viselkedésterápiák a leghatékonyabbak és a leggyorsabban működnek. Valóban foglalkoznak az ilyen típusú problémákkal, és alkalmazkodnak mindennapi életünk valóságához. Bizonyos mértékig a tranzakciós elemzés is érdekes lehet. Megoldás lehet a pszichoanalízis is, de az egy hosszú távú munka.