Új konzultációs felkérése érkezett!
Dr Nagy Péter
A mindennapi életünkben jelenlévő kisebb-nagyobb bosszúságaink hosszú távon – ha nem figyelünk oda – átalakulhatnak tartós stresszé, és krónikusan elégedetlenné, morgóssá „varázsolják” az embert. Általános életmódbeli és életviteli jelenség mai társadalmunkban, mindannyian tudunk nap, mint nap felsorolni ilyen-olyan „apróságokat”, amik kiborítanak és frusztrálnak. Mi áll ennek a hátterében és hogyan lehetne akár megelőzni azt, hogy megkeserítsék a hétköznapjainkat?
A bosszúság akkor jelentkezik, ha egy váratlan helyzetben eltérés mutatkozik az elvárásaink és a valóság között. Ez a kombináció frusztrációt kelt.
Ez történik például abban a gyerekben, akitől megtagadnak egy újabb édességet. Az ő logikája szerint, ha már volt ilyen, akkor arra számít, hogy nem lesz probléma. Az elutasítás, amellyel szembesül, könnyeket és morgást vált ki. Ez az eltérés a gyermek elvárásai és a valóság között frusztrációérzést kelt benne, a bosszúság egyik fő elemét, amely szomorúság és harag keverékéből fakad. Ettől a robbanásveszélyes koktéltól bosszúság támad, amikor aztán azt elkezdi „etetni”, kérődzni a problémát okozó helyzeten, vagy hétköznapibb megfogalmazásban hisztizni.
Ez természetesen nem csak a gyerekekre vonatkozik, hanem ugyanúgy felnőttekre is, a mi mindennapjainknak is része. Egyesek erőteljesen, heves érzelmekkel reagálnak, dühvel, sírással, míg mások - az érzelmek túlzott kifejezésével szemben - elkerülő stratégiákat alkalmaznak, mint például (néha túlzott) alkohol-, dohány- vagy akár ételfogyasztással.
Ha nehezen kezeljük a bosszúságot, reakcióink olyan érzelmek megjelenését öltik, mint a harag vagy a szomorúság, de valójában azt tudattalan félelem vezérli. A félelem arra készteti az érzelmeket, hogy diszfunkcionális és nem megfelelő módon fejezzék ki magukat.
A félelmek gyakran arra irányulnak, ami minket foglalkoztat, vagy ami a jövőnket érinti, ami felett nincs hatalmunk. Például, aki előléptetést szeretne kapni a munkájában, ideges, ha ez nem történik meg. Először azért érez dühöt, mert nem érzi, hogy a valós értékét elismerik, de végül félelmet is érez, mert azon töpreng, hogy képes lesz-e valaha megszerezni ezt az előléptetést.
1. Kerüljük el a várakozás csapdáját: Agyunk kiválóan képes előre látni az eseményeket, elképzelni a forgatókönyveket, néha nagyon kellemeseket. Például amikor lefoglaljuk a nyaralást, azonnal elképzeljük, hogy mit szeretnénk csinálni, mit szeretnénk látni, stb. Ennek a várakozási mechanizmusnak a tudatosítása és a gondolatok napi megfigyelésének megtanulása segít abban, hogy relativizáljuk a dolgokat a valósággal szemben (a prospektus fotóin a paradicsomi tengerpart valójában egy zajos autópálya mentén található…)
2. Legyünk tudatában az elvárásnak: Ez abból áll, hogy egy lépést vissza kell lépni az önmagunkkal szemben támasztott követelményekhez képest, amelyeket néha a valóság akadályoz. Ez az eltérés nagy bosszúság forrása lehet. Ilyenkor hasznos érzelmileg elszakadni a helyzettől azáltal, hogy megkérdezzük magunktól: „Mit akartam? ". Számba vesszük az elvárásainkat, és megértjük miért bosszant minket a helyzet, amit nem szerettünk volna. Csak egy egyszerű példa: „Autóval megyek dolgozni, 9-re beérkezem – ideális esetben. A forgalmi dugók akadályozzák az utazás zavartalan lebonyolítását, és azon kapom magam, hogy 15 percet kések. Eluralkodik rajtam a bosszúság: ingerültnek érzem magam, szorongok a gondolattól, hogy későn érkezek..." Az volt az elvárás, hogy időben érkezzek, de ez nem így van, tehát eltérés van a valóságtól.
3. Ismételjük magunkban: „Egyáltalán nem erre számítottam”… ezt a gyakorlatot akkor kell meggyőződéssel ismételgetni, amikor nincsenek bosszús pillanatok, hogy hatékony legyen azokban a helyzetekben, amikor szükség van rá.
Ismételjük meg: „Nem, erre egyáltalán nem számítottam” mondatot háromszor öt percig, figyelve a hangsúlyra és a jelentésére, három egymást követő napon. Az agyunk regisztrálja ezt a mondatot, hogy jobban elhiggye azokban a helyzetekben, amikor bosszúsággal néz szembe. Pl.: ha órákig főzök a barátaimnak, és nem szeretik az ételeimet, ideges, bosszús leszek. Amikor elemzem a helyzetet, azt látom, hogy arra számítottam, hogy minden jól fog sikerülni, mert időt és energiát fektettem ebbe a vacsorába. Meglepett a reakciójuk, és erre nem számítottam, szóval szakadék van az elvárásaim és a valóság között, és ezt elfogadom.
Ezek a kis odafigyelések, gyakorlatok lehetővé teszi számunkra, hogy ne tápláljuk elménket negatív gondolatokkal, és helyrehozzuk azt, ami az adott pillanatban történt, anélkül, hogy következtetéseket vonnánk le a jövőre nézve. Elfogadhatunk egy helyzetet, ha azt mondjuk magunknak, hogy útközben ezek a „balesetek” csak az életmód normális jelenségei. Ily módon a bosszúságok veszítenek értékükből és átütő erejükből.