Amikor este hazaérsz, és azt mondod, hogy ezzel meg ezzel az emberrel de jót beszélgettem, van benned egy jó érzés. Egy jó beszélgetés feldobja a napodat. Kevéssé köztudott, de a beszélgetés tanulható, jó beszélgetőpartnerré válhatunk, ha karunk. De mit kell tennünk? Hogy beszélgessünk? Hiszen beszélgetni mindenki tud, nem? Beszélgetni mindenki tud, igen. Egy jó beszélgetéshez azonban kell néhány apróság. Lássuk, mik ezek!
Az értő figyelem a másik meghallgatásának olyan módja, amikor valóban érdeklődünk a másik iránt és fontos nekünk a mondanivalója. És ezt ő is érzi. Voltál már olyan helyzetben, hogy meséltél valamit egy barátodnak, az meg nem figyelt, vagy a telefonját nyomkodja, ne adj isten ásított egyet? Hát nem túl kellemes, ha nem figyelnek ránk. A másik ugyanezt érzi, ha mi nem figyelünk. Egy igazán jó beszélgetésben a felek figyelnek a másikra, meghallgatják a másikat, és nagyjából ugyanannyit beszélnek.
Nehéz egyáltalán beszélgetésnek nevezni azt, amikor a másik egyfolytában beszél, be nem áll a szája, közben egyik témáról ugrik a másikra. Ha csak ő beszél, az inkább előadás. Felmerülhet bennünk, hogy egyáltalán van-e jelentősége, hogy mi vagyunk ott, vagy csak a világra zúdítaná a gondolatait, és szerencsétlenségünkre, pont mi akadtunk az útjába. Hát ez nem egy jó beszélgetés. Az ember gyorsan szabadulna ebből.
Szeretünk magunkról beszélni. Ennek tudományos oka is van, mégsem célszerű a teljes beszélgetés alatt minden mondatunkat ÉN-nel kezdeni. Közös témát mindig könnyű találni. Kibeszélhetjük például a közös ismerőseinket a hátuk mögött. Beszélhetünk magunkról is persze, de ne tartsunk három órás előadást. Ha menekül a beszélgetőpartnerünk, elgondolkozhatunk, hogy talán túltoltuk egy kicsit.
Egy beszélgetésben ütközhetnek a vélemények, nem feltétkelül értünk egyet a másik véleményével. Érdemes ezeket tisztázni, nem elkerülni őket, mert például egy házasságban vagy szoros baráti kapcsolatban újra előjöhetnek. Ettől még nem kell elfogadnod, amit a másik mond, de érdemes megérteni az ő álláspontját, nézőpontját, akár úgy is, hogy a helyébe képzeled magad.
Egy jó beszélgetésben figyelsz a másikra, és nem hagyod, hogy a gondolataid elvigyenek egy másik világba. A gondolataink néha cunamiként sodornak el bennünket, akár olyan messze is, hogy már nem is halljuk, mit mondd a másik.
Beszélgetni jó. Jót beszélgetni nagyon-nagyon jó. Egy kis odafigyeléssel jobbá teheted a saját napodat, és este azt mondhatod magadnak, hogy de jót beszélgettem ma is.