Új konzultációs felkérése érkezett!
Dr Nagy Péter
Nagyon nehéz a gyerekemmel, mert egy erős akaratú, sokszor erőszakos és kezelhetetlen személyiség. Miért van ez, és legfőképpen: hogyan lehet kezelni, mit lehet tenni ezzel kapcsolatban?
Sokszor halljuk azt a szülői panaszt, hogy nagyon nehéz a gyerekemmel, de a legtöbbek számára ez csak amolyan általános állítás, esetleg időszakos nehézség. Akadnak viszont olyanok, akiket igazán nyomaszt a helyzet, akik csemetéje bizony öntörvényű. Mit jelent ez, és hogyan lehet kezelni?
Az öntörvényű gyermek szülője jól tudja, hogy mi az az igazi tehetetlenség. Amikor sem a szép szó, sem a kiabálás, sem a büntetés nem működik, a szokványos fegyelmezési módszerek egész egyszerűen hatástalanok. Az ilyen személyiség ugyanakkor a legtöbbször kettősséget hordoz magában, az öntörvényűség mellett okos, tehetséges, kitartó és önálló. Viszont minél inkább engedelmességet várunk el tőle, annál hajthatatlanabb, makacsabb, ellenállóbb.
Mi a teendő ilyen esetben? Először is érdemes engedni, méghozzá a saját elképzeléseinkből. Ez nem azt jelenti, hogy visszavonulót fújunk, hanem azt, hogy újratervezünk. Más oldalról közelítjük meg a problémát. Erre azért van szükség, mert erővel képtelenek leszünk eredményt elérni, ezért kár is a hagyományos módszereket erőltetni. Ha túl engedékenyek vagyunk, és nem vagyunk következetesek, az is probléma lehet. Összességében mindenképpen tekintsük át nyugodtan eddigi viselkedésünket, nevelési módszerünket és tapasztalatink alapján bátran módosítsunk rajtuk.
Az öntörvényű gyermek könnyen tör ki dührohamban, ha nem az történik, amit ő szeretne. Ez nem sima hiszti, amit némi fegyelmezéssel helyre tudunk tenni. Két dolog biztosan nem fog működni: ha túl engedékenyek vagyunk vele szemben, vagy ha a tekintélyelvűséget helyezzük előtérbe. Érdemes jól elválasztani egymástól a dolgokat, és felosztani a fegyelmezési helyzeteket fontos, valamint kevésbé fontos halmazokba. Ha a helyzet az előre lefektetett, felcímkézett komoly kategóriába tartozik, akkor büntetést von maga után, méghozzá következetesen. Ha azonban a kevésbé fontos az adott dolog, akkor lépjünk hátrébb, gyakoroljunk nagyobb türelmet, és adjunk több szabadságot a gyermeknek. Eközben persze közvetve terelgethetjük a helyes irányba.
A szülő elvárása a legtöbbször ellentmondásos csemetéjével szemben. Az anya és az apa azt szeretné, hogy gyereke független és határozott felnőtté váljon, ugyanakkor gyerekként sokszor engedelmességet, passzivitást, simulékonyságot vár el tőle. Az öntudatos gyerekeket ez megzavarja és nem is tudnak neki megfelelni.
Nagyon nehéz a gyerekemmel, nem tudok mit kezdeni, a kezelhetetlenségével, az öntörvényűségével! A lehetséges megoldás első lépese az elfogadás: ez van, ilyen a gyerek, ezt a helyzetet kell kezelni. A következő dolog, amire figyelemmel kell lennünk, az a szülői ego kérdése, azaz felül tudjuk-e vizsgálni korábbi módszereinket. Érdekesség, hogy az öntörvényű személyiség általában sokféle pozitív tulajdonsággal bír, ilyen lehet például a motiváltság és magabiztosság. Szeretik saját maguk megtapasztalni a világ dolgait, s ha ezt hagyjuk nekik, arra hálásan reagálnak majd. Elérkeztünk az irányítás kérdéséhez. A közvetlen parancsok általában nem működnek az öntörvényű gyereknél, érdemes inkább úgy adagolni a teendőket, mintha azok az ő választása alapján működnének. Ebből a szempontból (is) fontosak számukra a napi rutinok, amelyek a szülőknek is jó szolgálatot tesznek, azáltal, hogy helyettesítik a közvetlen utasításokat. A maguktól értetődő dolgokat jól kezelik az ilyen típusú személyiségek.
Fontos az együttérzés. Az öntörvényű gyermek ellenállását nem szabad személyes sértésnek venni, mert ez az ellenállás nem azt jelenti, hogy ő minket akar bántani, nem is tudatosan megy szembe velünk. Az ilyen típusú gyermekek a szokásosnál nagyobb kreativitást és jóval több türelmet igényelnek a szülőktől. Recept nincs a megváltoztatásukra, az erre irányuló erőfeszítéseinket inkább spóroljuk meg, és próbáljuk megtanulni meg őket kezelni.