Nemet mondani sokszor nem könnyű. Ha azonban mindig igent mondunk, nem utasítunk el semmilyen kérést, az nekünk bizony nem lesz jó. Megmutatjuk, mi ezzel a probléma, és hogy hogyan tanuljunk meg nemet mondani.
A nemet mondás nem mindenkinek megy magától. Ha képtelenek vagyunk a kérésekre nemet mondani, úgy érezhetjük, hogy kihasználnak bennünket. Muszáj megtanulnunk a nemet mondást. Önmagunkért.
A gyermekkorunk, egyébként teljesen helyénvaló korlátozásait, egyeseknek nem sikerül levetkőzniük felnőttként sem. Ez pedig elengedhetetlen lenne a saját érdekeink érvényesítéshez. A szakemberek szerint akkor leszünk felnőttek, ha az otthonról hozott szabályokat, értékeket mérlegelni tudjuk, és elhagyjuk azokat, amik nem visznek előre. És újakra is szükségünk lesz, hogy kiegyensúlyozottan, magabiztosan élhessük az életünket.
Ha félünk nemet mondani, akkor előfordulhat, hogy mentális problémáink lesznek. A szakemberek szerint tudnunk kell nemet mondani, mert hosszú távon a saját érdekeink, az önbecsülésünk, vagy akár a kiteljesedett életünk kerülhet veszélybe.
A nemet mondás egyik módja lehet, ha nem mondunk azonnal igent vagy nemet. Kérhetünk gondolkodási időt, és megfontolhatjuk, hogy előnyös-e számunkra az, ha igent mondunk egy kérésre. Akár arra is juthatunk, hogy az illető maga is megoldhatja a feladatot. Hagyjuk akkor rá, és mondjunk nemet a feladatra.
Akár rossz embernek, önzőnek is érezhetjük magunkat, amikor nemet mondunk. Nem akarunk egoistának tűnni, aki csak magára gondol. Amikor nemet mondunk, természetesen gondoljunk magunkra, de tudatosítsuk azt is, hogy a nemet mondás nem egyenlő az önző viselkedéssel. Ha úgy mondunk igent, hogy azzal túlvállaljuk magunkat, azzal magunknak ártunk. Magunk megvédése pedig nem önzőség, hanem természetes dolog. A nemet mondással nem fogunk egoistának tűnni, a környezetünk el fogja fogadni, hogy vannak határaink, amiket megvédünk, és ezért tiszteletet érdemlünk.
Amikor nemet mondunk, ne idegesítsük fel magunkat. Maradjunk nyugodtak, higgadtan mondjuk el, hogy nem vállaljuk a feladat vagy kérés teljesítését.
Amikor nemet mondunk, törekedjünk udvariasságra. Így tompíthatjuk a másik fél által érzett kellemetlenséget, és nem fogja azt érezni, hogy lekezeljük, vagy semmibe vesszük őt. Hiszen nem arról van szó, hogy le akarjuk rázni, és hogy egyáltalán nem érdekel bennünket a kérése, hanem arról, hogy számunkra az a jobb, ha nemet mondunk. Akár a kérés egy részét is teljesíthetjük, így enyhítve az esetlegesen kialakuló feszültséget. Feladatot egy későbbi időpontra is halaszthatjuk, ha úgy látjuk, hogy akkor már el tudjuk végezni. A segítséget kérő így érezni fogja a segítő szándékunkat.
Könnyebb lehet a nemet mondás, ha megindokoljuk, hogy miért nem tudjuk a feladatot elvégezni. Magyarázatot adhatunk, és az indokaink fényében érthető lesz a másik számára, hogy miért nem mondtunk igent a kérésére. Ez egy barátságos megoldás, hiszen beavatjuk őt az ügyeinkbe, a napirendünkbe, szinte partnerként kezeljük őt.
Nem csak a gyermekkorunkból hozott minták nehezíthetik meg a nemet mondást. A munkahelyünkön is kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor nehéz lesz azt mondani, hogy nem. Lehet, hogy a felettesünk kér tőlünk valamit, amit ha utasításként kezelünk, máris problémás lehet elutasítani a kérést. De egy kedvelt kolléga kérése is kellemetlen lehet akkor, ha tudjuk, hogy őt már elborították a feladatok. Ilyenkor is mérlegelnünk kell azonban, és a saját érdekeinknek megfelelő döntést kell hoznunk, még akkor is, ha tudjuk, hogy ezzel nehézséget okozunk másoknak.
A magánéletünkben sem mindig könnyű nemet mondani. A párunk is állhat elő olyan ötlettel, amire nemet mondunk, és ez ki fog hatni a párkapcsolatunkra. Legyünk nagyon kedvesek vele, szolgáljunk magyarázattal, de csak ezért, hogy elkerüljünk egy konfliktust, semmiképpen ne mondjunk igent egy olyan kérésre, amire szívesebben mondanánk nemet. Ez hosszú távon jó hatással lehet a kapcsolatunkra, a párunk tudni fogja, hogy mit szeretünk és mit nem és azt is, mi az, amit kérhet tőlünk. És azt is, hogy mit NEM kérhet tőlünk. Szeretettel és tisztelettel kezelve ezeket a helyzeteket, amellett hogy jobban megismerhetjük egymást, kiegyensúlyozottabb is lesz a kapcsolatunk, hiszen egyre többet fogunk tudni a másikról, egyre jobban megismerjük egymást.
Mondjunk nemet, ha kell, haladjunk apró lépésekben. Ha eddig mindenre igent mondtunk, ne várjuk, hogy ez egy nap alatt majd megváltozik. Hagyjunk időt erre magunknak, és hagyjunk időt a környezetünknek is. Nekik is szükségük lesz időre, hogy feldolgozzák: már nem olyanok vagyunk, mint voltunk.