Új konzultációs felkérése érkezett!
Dr Nagy Péter
A megfelelési kényszer egy olyan probléma, amely alapjaiban tudja negatívan befolyásolni mindennapi életünket. Ha nem teszünk ellene, elveszíthetjük az irányítást saját sorsunk felett, ami komoly következményekkel járhat.
A megfelelési kényszer voltaképpen egy olyan téveszmén alapul, amely szerint csak akkor fogad el minket a környezetünk, ha bizonyos (magas) elvárásoknak megfelelünk. Ezek a sokszor nem is létező elvárások egyre nehezebbek és bonyolultabbak, ha az ember belekerül ebbe az örvénybe, hamar elveszítheti saját magát, hiszen mindig a környezet véleménye az, ami számít. Sok esetben ráadásul nem is látjuk reálisan a külvilág rólunk alkotott véleményét, hajlamosak vagyunk negatívabb színben feltüntetni magunkat, mint ahogyan azt mások teszik. A megfelelési kényszer alapjait általában gyermekkorunkból hozzuk magunkkal. Nem mindegy, milyen volt a szülőkkel, családdal való kapcsolatunk, a nevelésünkben mennyire volt meghatározó az elvárás, milyen volt a következetesség, a szigorúság. Gyermeki énünk arra törekszik, hogy megfeleljen a külső elvárásoknak, hiszen azért kap szeretet, megbecsülést, odafigyelést. Felnőtt korban aztán hasonló mechanizmusok alapján viselkedünk kényszeresen és komoly következményekkel jár, ha úgy érezzük, képtelenek vagyunk megfelelni másoknak, akármit is csinálunk.
Fontos, hogy tisztában legyünk vele, mi az, ami nekünk fontos és mi az, ami inkább a környezetünk elvárása. Ezek a legtöbbször nyilván szorosan összefüggnek, de nem elválaszthatatlanok. Ha meg tudjuk fogalmazni céljainkat, vágyainkat, akkor nem esünk abba a csapdába, hogy mások elvárásainak a rabjai legyünk.
A megfelelő keretek között tartott emberi önzőség nem bűn, sőt. Ez egy alapvető magatartás és remekül gátat szab a megfelelési kényszer kialakulásának/terjedésének. Húzzuk meg a határokat, mi az, amit hajlandóak vagyunk megtenni másokért, és hol van a terület, amikor magunkat helyezzük előtérbe. Ne legyünk szívbajosak, egy kis önzőség mindenkinek jár, az egészséges egyéniség kialakulásának része!
Helyezzük előtérbe a számunkra fontos embereket, azokat, akikben száz százalékig megbízunk és adunk a véleményére. Legyenek ők családtagok, vagy barátok, rendszeresen kérjük ki véleményüket. Ez nem azt jelenti, hogy vakon és süketen azt csináljuk, amit mondanak, ugyanakkor megígérhetjük, minimum fontolóra vesszük véleményüket. Mások gondolatai akkor nem is fontosak? Dehogynem, senkit sem szabad kizárni, azonban a körbe bekerülni bizalom és idő kérése. A tágabb környezet elvárásai háttérbe kerülhetnek, nem lehetnek uralkodóak mindennapjainkban.
Időről időre készítsünk feljegyzéseket (akár gondolatban) cselekedeteinkről, döntéseinkről és vizsgáljuk meg, hogy ezek helyesek, vagy helytelenek voltak. Hamar kiderülhet az is, hogy észrevesszük, nem azt az életet éljünk, amelyet elképzeltünk, szeretnénk, hanem mások irányítják sorsunkat. Nem kell pánikba esni, ha már tudatosult, hogy rossz úton járunk, esélyünk is nyílik arra, hogy változtassunk rajta.
Fogalmazzuk meg magunknak, hogy mire vágyunk, mit szeretnénk, hová akarunk eljutni a következő években-évtizedekben! A saját célok felvázolása azért fontos, mert háttérbe szorítja a megfelelési kényszert. Ha tudjuk, hogy kik vagyunk és mit szeretnénk az élettől, nem hagyjuk, hogy mások elvárásai irányítsanak minket. A célok kitűzése és megvalósítása remekül kijelöli a saját utunkat.