Új konzultációs felkérése érkezett!
Dr Nagy Péter
A cikksorozatunk első három részében áttekinthettük Freud munkásságának kezdeteit, illetve az ebből a törzsanyagból szerteágazó iskolaalapító tanítványok, illetve a magyarországi úttörők elméleti és gyakorlati újításait. A cikksorozat lezárásaként a pszichoanalízis eredeti, fő áramlatának fejlődését fogjuk áttekinteni, amelynek hála a pszichoanalízis a mai napig releváns , mondhatni alapvető pszichoterápiás módszer maradt.
A gyermekek pszichoszexuális fejlődését már maga Freud is kidolgozta. Erre a munkára olyan szerzők munkássága épült, mint Melanie Klein vagy Margaret Mahler. Ezek a szerzők a tárgykapcsolat fontosságát hangsúlyozták. A tárgy itt nem valamilyen dolgot jelent, hanem nyelvtani értelemben a gyermek szeretetének és kötődésének a tárgyára utal. Ez általában az anya, illetve az elsődleges gondozó. A gyermek lelki fejlődésének kulcsa az egészséges tárgykapcsolat, azaz a megfelelő kötődés. Ez a megfelelő kapcsolat akkor alakul ki, amennyiben az elsődleges gondozó elég jó mértékben ki tudja elégíteni a baba szükségleteit. A gyermeknevelés talán a legbonyolultabb feladat a világon, tulajdonképpen lehetetlen tökéletesen hibátlanul csinálni, de az elég jó szintre lehet törekedni. Ha a baba, gyermek valamelyik szükséglete kapcsán konzisztensen túl sokat vagy túl keveset kap, az traumaként épül be a személyiségbe, és mentális betegségek okozója lehet. Ellenkező esetben pedig az elég jó kötődés megalapozza a felnövekvő gyermek későbbi társas kapcsolatait is.
A pszichoanalízis egyik legmodernebb, kortárs irányzata a magyar származású Fónagy Péter mentalizációs elmélete. A mentalizáció a saját és mások érzelmeinek hiteles felismerését, átélését és kommunikációját jelenti. Csecsemőkorban intenzív érzelmekkel, vágyakkal és ösztönökkel születünk, az ezek feldolgozására irányuló kognitív képesség azonban jóval később fejlődik ki. Ezért nem lehet a síró csecsemőre észérvekkel hatni, érzelmileg viszont lehet és kell is közeledni hozzá. A szülő-gyermek interakciók során a gyermek fokozatosan megtanulja felismerni és artikulálni az érzelmeit, illetve felismeri azt is, hogy rajta kívül más emberek is léteznek a saját érzelmeikkel. Így születik meg az empátia, ami a mentalizáció részének tekinthető. Kevésbé optimális fejlődés esetén viszont ez a mentalizációs képesség, azaz a saját és mások érzelmeinek felismerése sérülhet. Ez több személyiségzavarra is jellemző, akiket így pszichoterápiában a hiányzó mentalizáció (és ezzel együtt a hiányzó kötődés) kialakításával kezelhetünk.
Az eddigi szerzők mind a pszichoanalízis iskolájába tartoztak, a szervezeten belül indították meg a fejlődést. Ugyanakkor az évek során számos egyéb pszichoterápiás irányzat is megjelent, amik mind hatottak egymásra, miközben versengtek egymással. A cikksorozatunk második és harmadik részében körüljártuk Freud iskolaalapító tanítványait és a budapesti iskolát. Mellettük pedig a rogersi személyközpontú irányzat érdemel említést. Stekel, Ferenczi és a rogersi iskola mind hangsúlyozták a terapeuta aktív jelenlétét, és empatikus, megértő odafordulását. A pszichoterápiák közös hatótényezői között említettük a terapeuta-kliens kapcsolatot is. És bár kezdetben a freudi terapeutákat némi hideg passzivitás jellemezte, mára a terápiás szövetség és az empatikus terapeuta a pszichoanalitikus irányzatra is jellemző. Emellett ahogy a pszichoterápia egyre szélesebb körben elterjedt, úgy kidolgozásra kerültek csoportanalitikus és rövid (tehát 5-10-20 év helyett egy-két év alatt véget érő) terápiás módszerek is.
Mindezek eredményeképpen a pszichoanalízis a mai napig releváns tudott maradni olyan modern megközelítések mellett, mint a kognitív viselkedésterápia. Kidolgozott ember- és betegségképével, és sokoldalú alkalmazhatóságával (egyéni és csoport; gyerek és felnőtt; rövid és hosszú terápia; enyhe és súlyos állapotok) bizonyítottan hatékony eljárás, ami méltán képezi alapját a pszichológus képzésnek.