Új konzultációs felkérése érkezett!
Dr Nagy Péter
Valószínűleg valahol mind azt gondoljuk, hogy segítőkészek vagyunk, ugyanakkor a valóság sokszor mást mutat. Segíteni valakinek nem mindig egyszerű, egy sor belső folyamat zajlik le a döntés előtt. Ez a segítségnyújtás lélektana.
Ki és mikor szorul segítségre? Ez az egyik legfontosabb kérdés, pontosabban az, hogy felismerjük-e azt a szituációt, amikor aktivizálni kellene magunkat, amikor szükség van a segítségünkre. Mindenki ismeri azt a példát, amikor valaki szívrohamot kap és meghal a nyílt, zsúfolt utcán. Sok ember látja, mégsem segít neki senki. Hogy miért nem? Ennek többféle oka lehet. Az egyik az, hogy nem ismerjük fel, hogy szükség van ránk. A másik: nem érezzük, hogy ránk tartozna a dolog (például: biztos sokat ivott, alkoholista az illető, ezért van rosszul). Az is hozzátartozik ehhez a szituációhoz, hogy a sok tanú között a legtöbben nem érzik magukat kompetensnek, felelősnek, elég bátornak. Nem szakad az a gát, ami megakadályozza a segítségnyújtást. Egymásra várunk, ha a másik nem megy oda, miért én menjek?
A segítségnyújtás bizony energiát követel a segítőtől és sok esetben nem is keveset. Lehet ez az áldozat csekély, ugyanakkor kerülhet komolyabb időbe, pénzbe, vagy biztonságba, hiszen az is előfordulhat, hogy a segítségnyújtás veszélybe sodorja a segítőt. Emiatt van az, hogy mérlegelünk, agyunk számba veszi az áldozatokat és kockázatokat. Ez természetes dolog.
Ahogy említettük, a segítségnyújtás áldozat, amit számba veszünk, ugyanakkor a mérlegnek itt is van másik serpenyője, amelybe szintén lehet ezt-azt pakolni. A segítségnyújtás bizony lehet nyereség is a segítőnek. Az első az, hogy maga az eredményes segítség jó érzéssel tölti el a segítőt, a köszönet, a hála sokak számára komoly lélektani löketet jelent, nem beszélve a környezet elismeréséről, a népszerűségről. Ezeket a nyereségeket szintén számba vesszük.
Az említett mérlegelés – ha zajlik is valahol agyuk hátterében - nem mindenkinél hangsúlyos, sokan vannak, akik reflexszerűen nyújtanak segítséget a rászorulóknak. Azon az alapon, hogy a másik ne szenvedjen hiánytól, fájdalomtól, stb… Ők igazi együttérzők és a segítségnyújtás motorja ez a fajta mély együttérzés.
A segítségnyújtás nevelés, illetve környezeti hatások kérdése is. Milyen családban növünk fel, milyen társadalmi körülmények között szocializálódunk? Kik a barátaink? Hogy viselkedtek, viselkednek az emberek a környezetünkben? Ezek mind-mind számítanak, kialakulhat egy olyan norma, amely kötelességtudaton, igazságosságon, méltányosságon alapszik.
Sokféle segítségnyújtás létezik, hiszen lehet az egy hirtelen döntés eredménye (mondjuk a fentebb említett infarktusos szituációban), vagy akár egy átgondolt, hosszabb távon érlelt lépés, mint mondjuk egy adományozás. Nem minden esetben könnyű segíteni és nemcsak a belső vívódás miatt, hanem akár azért is, mert maga az alany ezt nem akarja, nem veszi jó néven. Előfordulhat olyan helyzet is, hogy nem szívesen avatkozunk valamely belső, családi, vagy párkapcsolati szituációba kívülről. Így, vagy úgy segíteni jó dolog, a segítségnyújtás hasznos. Nemcsak annak, akinek segítünk, hanem magának a segítőnek is. Ha képesek vagyunk felismerni a szükséget, levetkőzni a közömbösséget és kifejezni együttérzésünket, sokat tehetünk másokért és saját magunkért is...