A jelen írás egy cikksorozat része, amelynek első részében az apa-fia kapcsolatot részleteztük, a második részében pedig az apa-lánya kapcsolatot fogjuk vizsgálni.
Az édesapák nélkülözhetetlen szerepét a lányok életében így fogalmazta meg 2017-ben Meg Meeker:
„Amikor a lányod a társaságodat élvezi, jobban igyekszik kitűnni. Amikor te tanítod, gyorsabban tanul. Az útmutatásod mellett önbizalomra tesz szert. Ha teljesen megértenéd, milyen alapvetően befolyásolhatod lányod életét, az megrémítene, lesújtana vagy mindkettő. Egy barát, fivér, sőt férj sem tudja úgy formálni a jellemét, mint te. Egész életét befolyásolod, mert olyan tekintéllyel ruház fel téged, mint senki mást.”
Ha biológiai oldalról közelítünk, tudományos tény, hogy a lányok agya másként működik, mint a fiúké: 15 százalékkal több vér áramlik benne és potenciálisan mindkét agyféltekét átjárja. Így beszélgetés közben a lányok figyelme jobban koncentrálódik a társára, mint egy fiúé, aki döntően csak egyik agyféltekéjével figyel. Ezek az információk határozottan alátámasztják Dobson állítását, miszerint az édesapák elsődleges kapcsolattartási eszközének a beszélgetésnek kell lennie lányaikkal. Az igazi meghittség megismerése kimutathatóan nehezebb azoknak a lányoknak, akiknek édesapja nem képes a nyílt kommunikációra.
A biológiai tényezők közül továbbá kiemelkednek a hormonok. Az ösztrogén serkenti az oxitocin kiválasztását. Meghitt apai öleléskor felszabadul a „szeretet hormon”, amely több fiziológiai folyamatot vált ki. Az egyik legmarkánsabb ilyen reakció ingerületbe hozza az agy bizalmi idegpályáit, továbbá reménnyel, optimizmussal és magabiztossággal tölti el a feleket. Ezért az édesapák nevelési tárában elengedhetetlen a testi érintés szerepe.
Az édesapák olyan feromonokat bocsátanak ki, amelyek késleltetik a menstruáció és a nemi érés megkezdődését.
Az apák nevelésben betöltött kulcsszerepe az önbecsülés megtanítása lányaiknak. Gyakorolják velük a viccelődést, érvelést, mély témák megbeszélését és ezeket a készségeket később fiúkkal való kapcsolataikban is tudják alkalmazni a lányok. Azok a lányok, akik egy háztatásban élnek és minőségi időt töltenek édesapjukkal, védettnek érzik magukat. Magabiztosak értékítéletükben és határozottan kiállnak véleményük mellett.
Az édesapák jelentőségét már számos kutatás bizonyítja. A családon belüli szerepek módosulásával ma már tudjuk, hogy egy egyedülálló anya is pótolhatja az apai kvalitásokat. De mi történhet, ha a gyermekek enélkül a támogatás nélkül nőnek fel?
Ezek a fiúgyermekek statisztikailag nagyobb eséllyel lehetnek erőszakosak és agresszívek; tinédzser korukban akár bűnözőkké is válhatnak. Az iskolában tanulási nehézségekkel és figyelemhiányos zavarral (FHZ) küzdhetnek, amiről bizonyos esetekben kiderülhet, hogy apahiányos zavar (AHZ).
Az apai minta hiánya a lányok életében alacsony önértékelést okoz, ami korai szexuális kapcsolathoz vezethet. Magasabb a tanulmányok megszakításának aránya köreikben. Gyakrabban szenvedhetnek depresszióban és kísérelhetnek meg öngyilkosságot.