Új konzultációs felkérése érkezett!
Dr Nagy Péter
A megfelelési kényszert nem könnyű legyőzni, pláne akkor, amikor minden összedőlni látszik. Amikor az élet bonyolult, nehézkes, igazságtalan, és valahogy semmi nem akar összejönni. Adunk néhány tippet, miként érdemes kezelni az ilyen helyzeteket, hogy tudjuk levenni a túlzott elvárást saját vállunkról.
Valakinek, vagy valaminek megfelelni nem különleges szituáció, mondhatni mindennapos. Az élet arról szól, hogy kihívásokkal találkozunk, környezetünk, vagy saját magunk által támasztott, megoldandó feladatok sorakoznak előttünk. Van, aki jól bírja a strapát, mások csak látszólag bírják jól, míg megint mások hamar bedobják a törölközőt. A megküzdési stratégiák egyénileg változnak, sokaknak olykor külső segítségre van szükségük. Ez természetes. Ha a megfelelési kényszert említjük, az már egy másik helyzet, azt jelenti, hogy folyamatosan, vagy majdnem mindig az elégedetlenség állapotába vagyunk. Nem vagyunk elégedettek magunkkal és mások sem azok velünk, vagy legalábbis mi azt hisszük.
A megfelelési kényszert nem könnyű belülről felismerni. Árulkodó jel lehet, ha bizonyos szituációkban nem ismerünk magunkra, olyan dolgokat cselekszünk, ami egyébként nem jellemző ránk. Ez azért van, mert a másoknak való megfelelés, az állandó erőltetett alkalmazkodás „kifordít” bennünket igazi valónkból. Egészen súlyos esetek vannak, ezek közül számos olyan, amelyet az alany egész egyszerűen nem vesz észre. Nem érzékel, vagy nem akar róla tudomást venni. Képtelen belegondolni, hogy rossz úton jár és ebből az apátiából nehéz kizökkenteni.
A felismerés mellett a megfelelési kényszert az segíthet legyőzni, ha egész egyszerűen elengedünk bizonyos dolgokat és azokra koncentrálunk igazán, amik fontosak nekünk. Ez nem azt jelenti, hogy bedobjuk a gyeplőt a lovak közé, hanem azt, hogy az önkontroll mellett nagyobb szabadságot engedélyezünk magunknak úgy, hogy megtanulunk nemet mondani.
Az életben mindig jönnek rosszabb időszakok, nehezebb feladatok, ezekkel úgy a legkönnyebb megbirkózni, ha önmagunk vagyunk és bízunk saját magunkban. Az ilyen típusú ember könnyebben küzd meg a kihívásokkal és környezete is kíméletesebb vele, hiszen sugározza a pozitív értelemben vett önbizalmat.
Ha a magunk igényeinek megfelelünk, akkor jöhetnek a többiek. Persze ez bonyolult, hiszen szülőként a gyermek az első, azonban nem feltétel nélkül. Hiszen a gyermeknek sem jó az, ha a felnőtt labilis, ideges, nem önmaga, nem hiteles.
Ha mi nem fogadjuk el magunkat, akkor mások sem fognak elfogadni minket. Legyen egyéniségünk, véleményünk, persze úgy, hogy ezzel nem akadályozzuk más egyéniségét kibontakozni. Ne legyünk azok, aki kiváltják másból a megfelelési kényszert!
A fentiek alapján következik, hogy az emberek mások, szabadok, külön egyéniségek. Ez alól senki sem kivétel. Valakinél azonban ez kidomborodik, míg másokban elnyomják. Össze lehet egymással hasonlítani két embert, csak nem mindig érdemes, illetve ha már összehasonlítunk, legyünk tisztában a részletekkel. Nagyon könnyen ítélünk negatívan és pozitívan egyaránt túlzóan, ami a saját önbecsülésünknek sem tesz jót.
A megfelelési kényszert sok minden kiválthatja, ettől függetlenül érdemes küzdeni ellene. Ennek a küzdelemnek az alapja a saját egyéniség kialakítása, akár aprólékos, nehéz munkával, tudatossággal.