A címben látható mondat furcsa lehet számodra, hisz lehet, nem gondolkoztál még el ezen az egyszerű mondaton. Sokan nem tesszük, hiszen egy olyan világban élünk, ahol leginkább a rohanás, a sok munka a fontos, és nincs túl sok lehetőség saját magunkra koncentrálni. Azon viszont bizonyára elgondolkoztál már, miért van az, hogy az emberek esetleg mindenre téged kérnek meg tekintet nélkül, miért másznak néha bele a személyes teredbe, és miért nem tartják akár tiszteletbe érzéseidet. Rengetegen az empátiát, és önzetlenséget keverik azzal, hogy a másik embernek mindig adni kell, mindig rendelkezésre kell állni. Ezzel én magam is rengetegszer így vagyok, ezért tartom nagyon fontosnak beszélni róla.
A jelenség, amit fentebb vázoltam, az elmosódott határainkat mutatja meg. Ahogyan a házban a kerítés egy határvonal, fontos, hogy legyenek meg a te mentális határaid is, hiszen így tudsz kiegyensúlyozott életet élni. Ez nehéz feladat, főként akkor, ha arra neveltek, mindig adj másoknak. Különösen a segítő szakmában ezt nagyon nehéz elérni, hiszen nap mint nap segítséget nyújtasz másoknak, meghallgatsz, esetleg gyógyítasz másokat. Nagy kihívás azt a fajta egyensúlyt megtalálni, hogy mikor érdemes már nemet mondanod valamire. Ez nemcsak a munkára, a magánéletre is igaz. Rengeteg esetben találkozol olyan emberekkel, akik- habár lehet nem tudatosan-, de azt várják el tőled, hogy mindig adj. Ezért hoztam néhány tippet arra, hogyan tartsd a saját határaidat.
Nézzük tehát ezeket:
- Legyenek saját “játékszabályaid”! Az élet olyan, mint egy nagy társasjáték, hiszen sok ember szerepel a te életedben. Fontos, hogy te magad, s ők is tisztában legyenek értékeiddel, szabályaiddal. Gondolok itt arra például, hogy kiket engedsz be az életedbe. Te magad milyen ember szeretnél lenni, mind külsőleg, mind pedig belsőleg. Fontos, hogy mindez tükröződjön a viselkedéseden is, hogy lássák mások is.
- Tudj “nem”-et mondani! Ez könnyűnek tűnik, de rendkívül nehéz feladat. Olykor megálljt kell parancsolni főnökünknek, de akár barátoknak, családnak is nyugodtan lehet néha “nem”-et mondani. Hisz te is ember vagy, és nincs mindig kedved sem beszélgetni, sem találkozni valakivel, vagy esetleg jogtalannak érzed a még rádterhelt plusz feladatokat a munkahelyeden. Minderre lehetőséged van magyarázkodás nélkül. Hiszen, ha elkezdesz magyarázkodni, úgy érezhetik, joguk van kihasználni a jóindulatodat.
- Kerüld az energiavámpírokat! Biztosan hallottad már ezt a szót. Vannak olyan emberek mindenki életében, akik- nem tudatosan-, de arra utaznak, hogy a te energiádat leszívják. Ők azok, akik szerint neked mindig rendelkezésre “kell” állnod, mindig segítened” kell”, és minden problémával téged keresnek meg. Ilyenkor kedvesen, de határozottan érdemes nekik nemet mondani, hiszen utána te is jobban fogod érezni magad. Sok esetben lehet a nemet mondás kényelmetlen érzés, hiszen azt láthatod, hogy az úgy nevezett energiavámpírok ilyenkor általában megsértődnek, ám hosszú távon pozitív hatást érsz el, hisz lesz magánéleted.
- Védd személyes teredet! Ez mindenütt igaz, ahol csak megjelensz. Akár családban, akár barátok körében, vagy a munkahelyen. Bizonyára sok olyan családdal találkoztál már, ahol például egyértelmű, hogy egymás szobájába csak úgy kopogás nélkül benyitunk, mert, hogy “az én házamban lakik, akkor megyek be a szobába, amikor akarok”. Ez nem így van. Akár gyermek, akár serdülő, és különösen, ha már felnőtt az illető, nem nyitunk be hozzá. Nem takarítunk utána, ha valami nem tetszik, hanem inkább érdemes megmutatni, mi az, amit szeretnénk, ha másképp csinálna. Tipikus példája ennek, amikor egy házaspár házához valamelyik szülőnek kulcsa van, s amíg a házaspár nincs otthon, az anyós például elmegy rendet rakni a pár szekrényében, mondván, hogy “mekkora kupi van”. Utána általában dühöt tapasztal az anyós, ami teljesen jogos, hiszen- puszta jószándékkal-, de megbeszélés nélkül ment be a párhoz. Te magad úgy tudod megvédeni személyes teredet, ha előre tisztázod ezt kedvesen, ám határozottan.
- Jogod van az érzéseidhez. Ez általában egy generációs probléma szokott lenni. Munkám során sokszor hallottam azt a kijelentést, hogy “A mi családunkban nem szokás sírni”, ezért a serdülőnek nem engedik, hogy például a vacsoraasztalnál sírjon. Nyugodtan lehet sírni, és ezt megbeszélheted bárkivel.
Joggal merül most benned fel a kérdés: Rendben van, hogy tisztázhatod, de hogyan?
Úgy nevezett én-üzenet(I message) közvetítésével, azaz a tisztázásnál saját érzéseidet jelzed: “Dühít, ha benyitnak a szobámba, kérlek, máskor kopogj, mielőtt be szeretnél jönni!”
Természetesen ennek a cikknek nem az a célja, hogy arra tanítson, mondj ellent mindennek. Ezért fontos összeszedned saját értékeidet, “szabályaidat”, és, ha nem vagy biztos magadban, nyugodtan kérj segítséget! Akár baráttól, de akár szakembertől is. Rengetegen fordulnak határok tisztázásával pszichológushoz.
Találd meg, és húzd meg saját énhatáraidat, s ehhez kívánok nagyon sok erőt, és sok sikert!
