Új konzultációs felkérése érkezett!
Dr Nagy Péter
Ez a cikk egyszerre lesz személyes, ugyanakkor szakmai is. Fontosnak tartom, hogy hátrányainkról, nehézségeinkről nyíltan beszéljünk, s lényeges az is, hogyan kovácsolhatunk e nehézségek bizonyos részeiből előnyt. Számos akadályba ütközhetünk életünk során, én most itt azt a fajta hátrányt szeretném kiemelni, amikor valamely érzékszervünk nem funkcionál, vagy hiányzik.
Ha valamelyik érzékünket, pl. látásunkat nem tudjuk használni, számos nehézséggel, kihívással jár. Hiszen másképp kell szervezni az életet, alternativ módon vagyunk kénytelenek bizonyos dolgokra megoldást találni. Mind a szakmai tudás, mind saját tapasztalataim ezt igazolják, hisz én születésem óta vakként élem mindennapjaimat. Sok feladatot lassabban oldok meg, mint te, aki látsz. Például a cikkek írásához, illetve olvasáshoz képernyőolvasó programot használok, mely által hallom, amit te látsz a képernyőn.
Mi vakok a tapintás, hallás, és szaglás alapján dolgozunk. Mások, akik esetleg nem hallanak, a látásukra tudnak jobban támaszkodni. Akármennyire alternativak a megoldásaink, mégis számos nehézséggel nézünk szembe. Lássunk néhány példát:
Igen, ha hasonló helyzetben vagy, ezt nehéz elfogadni, főként, mikor látod a körülötted lévők gyorsaságát. Picit irigykedve nézheted, és teljesen természetes, hogy felmerül benned a vágy, hogy te is meg tudd olyan tempóban oldani feladataidat, mint környezeted.
Ez borzalmas érzés, én magam is tudom. Lehetnek olyan közegek, ahol kifejezetten stresszes állapotba kerülsz, mert egyszerűen pontosan tudod, mi fog következni. Nálam bizonyos emberek épp a lassúságomra tesznek negatív megjegyzéseket. Találkozhatsz pl ilyenekkel, hogy "Mikor tanulsz már meg gyorsabban menni?" "26, vagy akárhány évesen miért bénázol?" Ilyenkor annyira be lehet feszülni, hogy még azt is elfelejted, merre van az előre. Én szakember vagyok, de egy ilyen hallatán, tegyenek megjegyzést bármire, olyannyira képes vagyok leblokkolni, hogy még "bénább" leszek.
Ezt rendkivül nehéz bizony elfogadni, mert sokan vagyunk maximalisták, illetve senki nem szereti a korlátait. Sokat fogok írni ezeknek elfogadásáról majd, illetve a család szerepéről is e tekintetben. De az biztos, hogy több dologban érezhetjük korlátozva magunkat, és emiatt állandó túlszervezettségérzetünk is lehet. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert több szervezést igényel az életünk.