Nyilván minden kultúrában megvannak az alapvető viselkedési formák, melyeket kötelesek vagyunk betartani. Az is teljesen egészséges, hogy egy párkapcsolatban, vagy családban közös normákat alakítunk ki, melyeknél elvárható minden féltől, hogy megfeleljenek azoknak. De hol a határ?
A normákon kívül sajnos manapság számos más jelenségnek is meg kell felelnünk. Ilyen például az, hogy sok esetben a gyermekvállalás egyfajta külső elvárás. Elfogadottnak tekintett számos családban, hogy a házastársaknak mindenképpen gyermeket kell vállalnia. Ilyenkor a gyermek egyfajta külső elvárásból születhetne, s nem feltétlenül azért, mert azt maga a pár szeretné. Ezek a „normák” nincsenek így kimondva, de a gyermekvállalás iránti folyamatos túlzott érdeklődése a külső környezetnek, egyfajta megfelelési kényszert válthat ki.
Egy másik példa, hogy a származási család hajlamos néha azt hinni, hogy a házaspárnak is az ő mintáikat kell átvenni, és apró megjegyzésekkel kifejezik nemtetszésüket. „Ti hogy beszéltek meg bármit is?” „Hogy terveztek, ha az nem látszik? Sosem látom, hogy leülnétek jövőt tervezni.” De a megfelelési kényszert kiválthatja egyszerűen a külső környezet is. Például, amikor a szomszédok megszólnak valamiért.
Természetesen minden eset egyedi, itt általánosságban hoztam fel példákat.
Nagyon nehéz saját normákat kialakítani. Viszont a másoknak való megfelelés hiába tűnik könnyebnek, mégis nehezebb út amiatt, hogy azt az életet nem mi éljük. Nyugodtan vedd figyelembe saját vágyaidat, céljaidat. Nyilvánvalóan a teljesség igénye nélkül adtam most tanácsokat. A megfelelési kényszer leküzdése minden esetben egyénre szabott jelenség. A legfontosabb, hogy merj magaddal törődni, merj én-időt adni magadnak, hisz ne feledd, egyáltalán nem önzés!