Új konzultációs felkérése érkezett!
Dr Nagy Péter
A kötődés olyan erős érzelmi kötelék, amit bizonyos személyek felé érzünk életünk során. Mindannyian a kötődés igényével jövünk a világra, amely a velünk született reflexeinkben is megjelenik. Gondoljunk csak bele! Őseink számára veszélyhelyzet esetén az anyába való megkapaszkodás a túlélést biztosította. Ennek a megkapaszkodásnak az ösztöne mélyen bennünk él azóta is, és az újszülöttek fogó-és átkaroló reflexeinkben láthatjuk viszont.
A boldog, kiegyensúlyozott emberek többnyire biztonságosan kötődő gyermekek voltak. A biztonságos kötődés azt jelenti, hogy az édesanya szilárd, biztonságot adó bázis, ahová a gyermek bármikor visszatérhet. A biztonságosan kötődő gyermek épp ezért nagy valószínűséggel válhat magabiztos felnőtté. Azokban a felnőttekben például, akiket gyerekkorukban az egyik, vagy mindkét szülő elhagyott, elváltak, meghaltak, vagy csak szimbolikusan hagyták el, az elhagyatottság sémáját építik fel.
Ambivalens kötődés
Ha a gyermek vágyik az anyjára, de nem bízik benne eléggé. Édesanyja nem jelent biztos hátteret számára, ezért a gyermek nem indul el felfedezni a világot sem, hiszen nincs meg az a szilárd pont, ahová visszatérhet, ezért a gyermek sokszor - akár hisztivel – igyekszik kikényszeríteni anyja figyelmét. Felnőtt korában ez a gyermek egyrészt bizalmatlan lesz, másrészt szélsőségesen bele tud kapaszkodni a másik emberbe, nehogy elveszítse azt.
Elkerülő kötődés
Az elkerülő kötődés esetében az édesanya kerüli a testi kontaktust, és inkább közös tevékenységekkel helyettesíti azt. Amikor a gyermek negatív érzéseket mutat, az anya haragos, gúnyos lesz, emellett viselkedése passzív. A gyermek megtanulja, hogy hiába jelzi szükségleteit anyja felé, az valójában nincs hatással rá. Emiatt a gyermek nem mutatja ki érzelmeit, ezért nem is tud mély kapcsolatokat kialakítani.
Elutasító kötődés
Ebben a kapcsolatrendszerben a gyermek súlyos testi és érzelmi elhanyagoltságban él, szülei bántalmazták, vagy valamilyen káros szenvedély rabjai (drog, alkohol), ami miatt nem tudnak megfelelően gondoskodni a gyermekről. A gyermek megtanulta, hogy nem számíthat édesanyjára, aki többnyire maga is bántalmazott volt gyermekkorában. A gyermek váratlan módon reagál édesanyjára, sokszor menekül előle. Az elutasító kötődés miatt a gyermek felnőttként is kerüli a bizalmas kapcsolatokat.
A szociális kapcsolatteremtés zavarai a korai gyermekkori kötődés zavarainak hatására jön létre. A reaktív kötődési zavar azoknál alakul ki, akiket gyermekkorukban súlyosan elhanyagoltak, szeretet nem kaptak. Ezeknek a gyerekeknek arra van szükségük, hogy ebből a környezetből kiemeljék őket, törődést, szeretet és odafigyelést kaphassanak.
Korlátlan (vagy gátolatlan) kötődési zavar esetén egy másfajta kapcsolatteremtési zavar figyelhető meg nagyjából a gyermek kétéves korától. Ilyenkor a kisgyermek válogatás nélkül, fokozottan közeledik mindenkihez, a későbbiekben pedig az idegenekkel szemben is túlzottan barátkozó lesz. Kapcsolatai azonban ennek ellenére meglehetősen felszínesek. Ezek a gyermekek gyakran hiperaktívak, érzelmileg labilisak, szeretnek középpontban lenni. Intézetben nevelkedő gyerekek esetében gyakran megfigyelhető a korlátlan kötődési zavar, ahol gyakran változik a gondozó személye.
A kötődési zavarok kezelése pszichológus és pszichiáter segítségével történhet. A kezelés során a fizikai állapot kezelése mellett elengedhetetlen, hogy a családdal is foglalkozzon szakember.