Új konzultációs felkérése érkezett!
Dr Nagy Péter
Minden gyereknek vannak temperamentumbeli tulajdonságai, amit a gének hordoznak. Ezek teljesen függetlenek a neveléstől. Kirívó esetekben azonban nagy valószínűséggel a szülő-gyermek kapcsolatban kell keresni a proléma gyökerét. Ilyenkor a szülő két dolgot tehet: egyrészt a saját viselkedését kell kritikusan szemlélnie, másrészt gyermekét annak kell elfogadnia, aki, és el kell felejtenie azt, amit látni szeretne benne. A gyerekek olyanok, mint egy tükör. Ha a szülő változtat viselkedésén, a gyerek is cselekedni fog.
A gyermeknevelés olyan terület, aminek kapcsán minden ember rendelkezik valamilyen többé-kevésbé konkrét elképzeléssel. Elveink, nézeteink kulturálisan meghatározottak, a legtöbb tapasztalatot saját családunkból, gyermekkorunkból hozzuk vele kapcsolatban, egyéni tapasztalataink, jó/rossz élményeink, szülői, nagyszülői mintáink alapján.
A félénk, gátlásos gyerekeket szüleik sokszor túlságosan féltik, így nem kapnak elég szabadságot. Ha nem vigyázunk, gyermekünk igazi iskolaundorban szenved majd. Mindennek az az oka, hogy a szülő túlfélti gyermekét, nem tudja elengedni. Ha a szülő sokat aggodalmaskodik, az a viselkedésén is érződik. Érdemes elgondolkodni, hogy reagál erre a gyerek. A túlzott elővigyázatossággal azt az érzést keltjük benne, hogy mindennapi feladatait nem tudja megoldani, és ezt el is hiszi. Helyette inkább bátorítsuk.
Ez tipikus esete annak, amikor a gyermek hozzászokott, hogy valaki mindig van körülötte. Az állandó foglalkoztatás függőséget szül, a gyereket passzivitásra neveljük. Próbáljunk meg a gyerek fejével gondolkodni. Higgyük el, képes elviselni egy kis unalmat, nem kell rögtön szórakoztatnunk! Ahhoz, hogy a gyerek önállósághoz szokjon, meg kell tanulnia mindkét félnek a szituációt kibírni: a szülőnek a gyerek rosszkedvét, a gyereknek pedig az unatkozást.
Sokszor megtörténik, hogy gyermekük magába szívja rossz tulajdonságainkat, és ki is éli azokat. Különösen azok a szülők ütköznek meg gyermekük viselkedésén, akik békés problémamegoldásra nevelik őket. Az agresszió idővel összegyűlik, és egyszer csak kirobban. Vannak gyerekek, akik dühüket maguk ellen fordítják. Ilyenkor akár anorexia is kialakulhat.
Vizsgáljuk meg magunkat, miért vagyunk ennyire kiéhezve a békére és a harmóniára, vagy miért vagyunk ennyire engedékenyek. Ha megtaláltuk az okot, és felismertük, viselkedésünkkel milyen mintát közvetítünk, könnyebben javíthatunk a helyzeten. Ha vitára kerül a sor, bátorítsuk is néha a kicsiket, ne prédikáljunk állandóan a harmóniáról. Fontos, hogy minden gyermek érezze, hogy önmaga lehet.
Az általános tanácsokat megfogalmazó könyvekből, vagy az arctalan internetes fórumokból nem fogjuk tudni kibogarászni a helyes szülői viselkedésmintát. Viszont egy bennünket, a problémánkat ismerő barátnő, vagy akár egy elmélyült beszélgetés valamelyik szakemberrel megnyugtató útmutatással szolgálhat.