Társfüggőség

A társfüggőség, vagy kodepencia az önértékelési zavar egyik formája. Az ebben szenvedők kóros alárendeltségi viszonyban élnek, önmagukat értéktelennek tartják, ugyanakkor lételemük a másokról való gondoskodás, miközben rettegnek a magánytól.

A társfüggőség lényege, hogy az életünknek a másik az értelme. A társfüggők képtelenek önmagukat definiálni, sokkal inkább mások, a körülmények által határozzák meg magukat, így hárítva el a felelősségvállalás lehetőségét is. 

Ez a függőség egy összetett, szerteágazó, kényszeres rendszer. Ezek az emberek nem tudnak kapcsolatok, társ nélkül létezni, mégis a mindennapjaik nagy részét a szorongás határozza meg. Másoktól teszik függővé a véleményüket, a cselekedeteiket, a hangulatukat, az önértékelésüket. Elnyomják a saját gondolataikat, mert félnek megtudni, milyen emberek is valójában. Teljes lényüket feladják, kényszeresen másoknak rendelik alá. Párkapcsolataikat nem az egyenlőség, hanem alá-fölérendeltségi viszony jellemzi. Rendkívül könnyen befolyásolhatóak, ugyanakkor manipulatívak, az emberi játszmák nagymesterei. 

A szakemberek úgy vélik, a társfüggőség főként gyermekkori traumákból fakad. A gyermekeknek az életük első két évtizedében többször is lehetőségük adódik arra, hogy a szülőkkel kialakított, biztonságot adó függőségi viszonyt felszámolják, hogy bizonyos mértékig leszakadjanak, önálló személyiséggé váljanak. A túlzott majomszeretet viszont személyiség torzulást okozhat, mert nem tud kialakulni az önálló személyiség. Érdekes, hogy a szeretet hiánya is problémát okozhat, hiszen ha nem sikerül megélni a biztonságos kötődést, akkor a szeretet, a törődés utáni vágy felnőttként is ott bujkál majd bennük, és ezért kapaszkodnak görcsösen a másikba. Ezek a felnőttek önkéntelenül azt várják a másiktól, amit a szüleiktől nem kaptak meg.

Az önértékelési zavar miatt olyan kapcsolatban érzik magukat biztonságban, ahol megalázkodhatnak, feláldozhatják önmagukat, ahol a másik számára nélkülözhetetlenné válnak. Olyan megbetegítő kapcsolatokat létesítenek, ahol nem kell a saját életüket élni, saját identitásukat vállalniuk, hanem szolgálhatnak életre, halálra.